Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az Európai Tanács elnöke szerint az, hogy véget ért a migránsáradat a nyugat-balkáni útvonalon, a közös uniós intézkedéseknek köszönhető, és nem pedig az egyoldalú tagállami lépéseknek. A volt lengyel miniszterelnök emellett köszönetet mondott a nyugat-balkáni országoknak.
Véget ért a migránsáradat a nyugat-balkáni útvonalon, és ez nem az egyoldalú tagállami lépéseknek, hanem a közös uniós intézkedéseknek köszönhető – közölte szerdán az egyik népszerű közösségi oldalon Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. A volt lengyel miniszterelnök emellett köszönetet mondott a nyugat-balkáni országoknak, amiért végrehajtották a migrációs válság kezelését célzó, átfogó uniós stratégia rájuk eső részét.
Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia rendkívüli intézkedéseket vezetett be határán. Ezen országok már a schengeni elvárásoknak megfelelően engedik be a határaikhoz érkező menekülteket, vagyis a belépőknek érvényes dokumentumokkal és vízummal kell rendelkezniük, vagy az adott országban kell menekültstátust kérniük. A görög-macedón határon, Idomeninél található táborban ugyanakkor továbbra is mintegy 15 ezren várakoznak arra, hogy folytathassák útjukat Nyugat- és Észak-Európa felé.
