Trump a „körmére nézne” Kínának
Donald Trump a korábbi beszédeiből már ismert témákkal kampányolt, azzal például, hogy visszatelepítené külföldről a kiszervezett munkahelyeket, különadót vetne ki a Mexikóból érkező portékákra, „körmére nézne” Kínának (annak az országnak, amelynek az Egyesült Államok nagy mértékben eladósodott). Ezen kívül hevesen bírálta az illegális bevándorlást szerinte lehetővé tevő Obama elnököt.
Arpaio seriff amerikai televízióknak nyilatkozva azt fejtegette: „Mindent megteszünk, hogy ebben az országban továbbra is mindenki szabadon elmondhassa a véleményét. Donald Trumpnak is joga van beszélni, az embereknek pedig joguk van idejönni és meghallgatni őt”. Arpaio szerint akinek ez nem tetszik, annak joga van a „nemtetszéshez”. Trump később – még szombat este – már a szintén arizonai Tucsonban kampányolt, s ott is tüntetők fogadták, akik „Elég a gyűlölködésből!”, „Trump rasszista” feliratú táblákkal jelentek meg.