Szlovákia választ: Fico nyer, de mennyire?

2016. március 05. 08:20

Szombat reggel elkezdődött a szlovákiai parlamenti választás. A jelenlegi kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) győzelme valószínű, és további hat politikai csoportosulásnak van esélye bekerülnie a 150 fős parlamentbe. Köztük van a felvidéki magyar választók voksaiért küzdő, Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP) és Bugár Béla magyar szavazatokra is számító vegyespártja, a Most-Híd is.

2016. március 05. 08:20

Szombaton reggel hét órakor országszerte mintegy hatezer szavazóhelyiség nyílt meg Szlovákiában, s ezzel megkezdődött a 2016-os parlamenti választás, az önálló köztársaság létrejötte óta már a hetedik az országban.

A választás este tíz óráig tart. Megközelítőleg 4,4 millió választópolgár 23 politikai pártra és mozgalomra, illetve azok közel 2900 képviselőjelöltjére adhatja le voksát.

Felmérések szerint viszonylag alacsony, 50-55 százalék közötti részvételi arány várható. Ez az eddigi legalacsonyabb is lehetne, hiszen az eddig legkisebb részvételi arány – 2006-ban – 54,6 százalékos volt. A felmérések üzenete ugyanakkor nem egyértelmű, figyelembe véve, hogy a múltban is rendszerint alábecsülték a részvételi szándékot. Négy évvel ezelőtt például 40-50 százalék körüli arányt jósoltak, de végül több mint 59 százalékos lett.

Korábban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások a jelenlegi kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) győzelmét valószínűsítik. További 6 politikai csoportosulásnak van érdemi esélye arra, hogy átlépi az 5 százalékos szavazati küszöböt, és bekerül a 150 fős parlamentbe. Köztük van a felvidéki magyar választók voksaiért küzdő, Berényi József vezette (jelenleg parlamenten kívüli) Magyar Közösség Pártja (MKP) és Bugár Béla magyar szavazatokra is számító vegyespártja, a Most-Híd is.

A szlovák szabályozásnak megfelelően legkésőbb két héttel a választás napja előtt lehetett párttámogatottsági felméréseket nyilvánosságra hozni, csütörtökön reggel pedig érvénybe lépett a kampánycsend is, amely a voksolás idejére is vonatkozik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy napközben még a részvételi arányról sem közölnek konkrét adatokat, és a voksolás után a szavazóhelyiségekből távozó választók körében készített exit poll felmérések eredményeit is csak az urnák bezárása, este tíz után hozhatják nyilvánosságra.

A voksolás rész- és végeredményeit a www.volbysr.sk honlapon teszik közzé. Az első adatok már 40 perccel az urnazárás után megjelenhetnek, de érdemi részeredmények csak éjfél előtt, nem hivatalos végeredmények pedig a hajnali órákban várhatóak. A hivatalos végeredményeket vasárnap jelenti be Központi Választási Bizottság (ÚVO).

Az új összetételű parlament 30 nappal a hivatalos végeredmények kihirdetése után ül össze először. Az új kormány megalakulásának időpontja kérdéses, de annak gyors összeállását valószínűsíti, hogy júliusban Szlovákia veszi át az Európai Unió (EU) soros elnökségét.

Tokár Géza választás előtti elemzését itt olvashatják a Mandineren.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szívemből magyar
2016. március 05. 15:59
Az MKP-nak qrvára rezeg a léc. Azok a magyarok, akik a Hídra szavaznak, majd ne siránkozzanak, ha Fico tesz majd néhány komoly magyarellenes intézkedést és nem fogja senki se a magyarokat megvédeni.
Bihari Hunor
2016. március 05. 12:21
Belabugar egy szemét alak, a felvidéki magyarság árulója. Kollaboránsként MEGOSZTOTTA a magyar választókat. Miatta nincs képviselete a magyarságnak a pozsonyi parlamentben, és nagyon sok önkormányzatban. Polgármesteri széket ugyancsak sokkal több helyen nyertek volna egységesen! https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xft1/v/t1.0-0/s261x260/12804746_1247831448567188_6869057605545468515_n.jpg?oh=e30e045c51f9ae6e2ce4dd32666d5199&oe=5753ABAC
Berecskereki
2016. március 05. 09:34
Szerintem; - Magas lesz a részvételi arány. (57-60 % között) - Maximum 4 párt jut be. - Az MKP, HID közül csak egyik jut be. - Fico pártja győz. A győzelem meghaladja az 50 %-ot, vagy nagyon közel lesz hozzá. (45-50%)
mokány
2016. március 05. 09:10
A "tót", tényleg a "teutón"-ból ered?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!