Mivel a házszabályok szerint bizalmatlansági indítványt egy ülésszakon belül kétszer nem lehet a kormánnyal szemben benyújtani, azaz leghamarabb csak szeptemberben kerülhetne ismét napirendre a kérdés, az egyetlen gyors megoldás a válságra az maradt, ha Jacenyuk önként távozik posztjáról, és átadja helyét egy olyan személynek, akiben a koalíciós pártok megállapodnak. Ez a kompromisszumos személy pedig a jelenlegi helyzetben Hrojszman lenne. Sajtóértesülések szerint nyugati országok viszont felhívták a figyelmet annak veszélyére, hogy a hatalom így ismét egy kézben összpontosulhat, mint a Janukovics-rezsim idején, hiszen Hrojszman az elnök mögött álló frakció tagja.
Timosenko frakciója a koalícióhoz történő csatlakozás feltételéül szabta egyebek között a termőföldeladás moratóriumának fenntartását, a gazdák állami támogatását és a lakossági rezsiterhek csökkentését. Kiszivárgott, hogy a képviselőcsoport a keddi egyeztetésen újabb követeléssel állt elő, ragaszkodik bizonyos törvényjavaslatok elfogadásához. Artur Heraszimov, Porosenko pártjának képviselője újságíróknak elmondta, hogy frakciója kész engedni a követelésnek, azt azonban nem árulta el, konkrétan milyen előterjesztéseket hajlandók támogatni. Hozzátette, hogy ezekről az indítványokról csak az új koalíció megalakulása után szavaznak.