Kretschmannak segített a Merkel-support
A CDU támogatottsága mindkét tartományban visszaesett, és végül Baden-Württembergben a Merkel-féle menekültpolitika elkötelezett támogatójaként számon tartott Winfried Kretschmann miniszterelnök győzelemre vezette pártját, a Zöldeket, Rajna-vidék Pfalzban pedig a szociáldemokraták (SPD) nyertek Malu Dreyer kormányfő vezetésével, aki ugyancsak kiállt Angela Merkel politikája mellett.
Az ország keleti felén, a volt NDK területén fekvő Szász-Anhaltban más volt a kiinduló helyzet, a mannheimi intézet kutatása alapján a tartomány választójogú népességének relatív többsége, 49 százalék szerint Angela Merkel rosszul teljesít a menekültpolitikában, több mint 50 százaléka szerint pedig Szász-Anhalt nincs felkészülve a jövő kihívásaira, és míg országos szinten a lakosság 11 százaléka véli úgy, hogy rossz a személyes anyagi helyzete, a tartományban 23 százalék ez az arány.
Az AfD teljes mértékben ki tudta használni ezt az elégedetlenséget, a vasárnap esti részeredmények szerint története eddigi legnagyobb sikerét elérve a szavazatok 23-24 százalékát szerezhette meg. A CDU ugyan gyengült, de az első helyen végzett, ez azonban a mannheimi kutatóintézet szerint nem elsősorban annak tulajdonítható, hogy Reiner Haseloff miniszterelnök az elsők között kezdte bírálni Angela Merkel menekültpolitikáját, hanem inkább annak, hogy a választók 62 százaléka jónak ítélte az előző öt évben végzett munkáját, míg kihívói elég színtelenek voltak.