A Bild felidézte, hogy az orosz sajtó jelentős terjedelemben foglalkozott az üggyel, amellyel kapcsolatban megszólalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is, aki úgy vélekedett, hogy a német hatóságok megpróbálják eltusolni az ügyet. A Süddeutsche Zeitung című lap és két regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság, az NDR és a WDR közös tényfeltáró munkacsoportja február 19-én azt jelentette, hogy a kancellári hivatal megbízta a BND-t és a BfV-t, derítse fel, hogy az orosz szolgálatok indítottak-e német vonatkozású, az egykori szovjet KGB titkosszolgálat gyakorlatát idéző úgynevezett aktív intézkedésekből álló programot, magyarul törekednek-e a német politikai viták és a közvélemény befolyásolására.
A kristályéjszakához hasonlítják a szilveszter éjjel történt szexuális zaklatásokat
A tényfeltáró munkacsoport beszámolója szerint a berlini vezetés érdeklődik egyebek mellett az iránt, hogy miért fordulnak elő „groteszk túlzások” az orosz állami médiumokban, például az, hogy az 1938. november 9-én kezdődött zsidóellenes náci pogromokhoz, a kristályéjszakához hasonlítják a szilveszter éjjel történt szexuális zaklatásokat és rablásokat. „Tudni akarjuk, hogy van-e itt valami koncepció” – mondta egy név nélkül nyilatkozó forrás.
A müncheni lap és az NDR, illetve a WDR oknyomozó csoportja azt is tudni véli, hogy a kancellári hivatalt már hónapok óta foglalkoztatja az a kérdés, hogy Moszkva támogat-e Németországban szélsőséges csoportosulásokat. A kancellárián úgy vélik, Moszkva aligha hagyja ki Németországot ilyen irányú tevékenységéből – írták.
Putyin támogatja a német jobboldali radikális hálózatokat?