Szijjártó vízummentességet adna Koszovónak

2015. december 09. 21:50

Mihamarabb meg kell szüntetni azt a teljesen ésszerűtlen helyzetet, hogy Koszovó az utolsó vízumkötelezett ország a nyugat-balkáni térségben – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter, miután koszovói kollégáját fogadta Budapesten.

2015. december 09. 21:50

Szerdán Hashim Thaci koszovói külügyminiszter tett hivatalos látogatást Budapesten. A megbeszélés után Szijjártó Péter azt mondta: Magyarországnak biztonsági, gazdasági és politikai stratégiai érdeke, hogy a Nyugat-Balkánon béke és stabilitás legyen. 

Az EU-t sújtó bevándorlási hullám olyan feszültségeket generált a térségben, hogy e cél jelentősége nőtt, ráadásul az Iszlám Állam terrorszervezet európai térhódítási törekvéseiben fontos állomásként tekint a Nyugat-Balkánra, ezért a régió stabilitására vonatkozó döntések meghozatala sürgősebb, mint valaha – mutatott rá. Hozzátette: ezért szükséges a diplomáciai tevékenység fokozása is.   

Úgy vélte, a régió stabilitásának egyik legfontosabb eleme a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd sikere, ennek mielőbbi eredményessége érdekében Magyarország mindkét országot támogatja. E párbeszéd annál sikeresebb, minél gyorsabban halad az euroatlanti integráció útján a két ország, ezért Magyarország támogatja, hogy az EU még az idén megnyissa a csatlakozási tárgyalások fejezeteit Szerbiával, felgyorsítsa a tárgyalásokat, és a Koszovóval kötött stabilitási és társulási megállapodást mielőbb hajtsák végre – közölte.

Szijjártó arról is beszélt, mihamarabb meg kell szüntetni azt a teljesen ésszerűtlen helyzetet, hogy Koszovó az utolsó vízumkötelezett ország a térségben. Koszovó sokat tett azért, hogy a vízumliberalizációs folyamatot jövőre lezárják és megkapja a vízummentességet, és ezt el kell ismerni – mondta.

Szijjártó Péter kifejtette: a Nyugat-Balkán a magyar külgazdaság szempontjából is fontos, ezért gazdasági együttműködési megállapodást kötöttek, és gazdasági vegyes bizottság jön létre, amely a vállalatok szorosabb együttműködését segíti. Az Eximbank 61,5 millió eurós hitelkeretet nyitott a két ország cégei közötti kapcsolatépítés segítésére, továbbá Magyarország 20 millió dollárral járul hozzá a Világbank nyugat-balkáni fejlesztéseihez, így magyar cégek is részt vehetnek koszovói fejlesztésekben.

Hashim Thaci hangsúlyozta: Magyarország és Koszovó kapcsolatai kiválóak, a cél az, hogy ezek ne csak a politikai és katonai együttműködésre, hanem a gazdasági kooperációra is kiterjedjenek, különösen a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás területén.

Arra is kitért, hogy Koszovó célja az euoratlanti integráció, erről teljes a konszenzus a politikában és a társadalomban is. Hashim Thaci közölte: országa teljesítette a szükséges feltételeket a vízumliberalizációhoz, nem kérnek különleges eljárást az uniótól, csak azt, hogy ismerjék el az eredményeiket, ahogyan azt a térség más országainak esetében is tették. Remélhetőleg jövőre sikerül elérni a vízummenteséget – fűzte hozzá. 

Kiemelte: Koszovó hálás Magyarország támogatásáért, és mivel fontos reformokat hajtanak végre a jogállamiság területén, ebben is számítanak az együttműködésre Magyarországgal.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2015. december 10. 15:17
Pont a degenerált poszogói albánok hiányoznak ide. Csinálni kell gyorsan néhányezer luk a földben, karó a farkasok ellen-vécét, mert másmilyet nem ismernek.
Gregorius
2015. december 10. 14:59
Koszovo egy rendkívül rosszul vezetett ország, nem véletlenül innen indult még év elején az első migráns hullám. Ráadásul az is igaz, amit az egyik kommentelő korábban írt, a koszovói bűnszövetkezetek nemzetközivé váltak és pl. a kábítószer-csempészetet már nagyrészt ők uralják, de szerintem benne vannak az embercsempészetben is. Nem értem miért kellene a dolgukat megkönnyíteni...
Gombóc XVI. Artúr
2015. december 09. 23:17
"Koszovó célja az euoratlanti integráció" Erről Németország sokat tudna mesélni. Nem véletlen, hogy zsuppolják vissza a koszovói migránsokat ezerrel. Hashim Thaci pedig egy bűnöző, Petikének annyira nagyon nem kéne dörgölöznie hozzá. http://vilag.transindex.ro/?hir=14520
pitypang1125
2015. december 09. 22:58
Ez hülye! Koszovónak a Szerbeknél, Bácskának, és Vajdaságnak pedig nálunk a helye! Koszovó, mint független állam soha sem létezett, és mint a tények mutatják nem is fog!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!