A CDU részéről viszont üdvözölték a testvérpárt felvetését. Elsősorban Julia Klöckner alelnök, a párt Rajna-vidék-Pfalz tartományi szervezetének vezetője dicsérte a CSU elképzelését, megismételve az utóbbi hónapokban számos alkalommal kifejtett gondolatát, miszerint az állami támogatás csökkentésével kell sújtani a beilleszkedésre nem megfelelően törekvő menekülteket.
Merkel is részt vesz a CSU-s képviselők évnyitóján
A CDU Julia Klöckner kezdeményezésére a december közepén tartott kongresszusán hasonló tartalmú határozatot hozott, mint amilyen határozat elfogadására a CSU készül. A dokumentumban kiemelték, hogy törvénybe kell foglalni a menekültek beilleszkedési kötelezettségét. A jogszabályban rögzíteni kell a menekültek és az őket befogadó állam jogait és kötelezettségeit, és szankciókkal kell sújtani mindazokat, akik megtagadják a beilleszkedést.
A CDU kongresszusi határozata szerint a menekülteknek meg kell tanulniuk németül és igazodniuk kell a társadalmi együttélés németországi szabályaihoz. Így tudomásul kell venniük, hogy a nők, a homoszexuálisok és a más vallásúak diszkriminálása vallási előírásokra hivatkozva elfogadhatatlan. „Ezért nemcsak elmagyarázzuk alkotmányos rendünket és értékrendünket, hanem ragaszkodunk betartásához és tiszteletéhez” – áll a dokumentumban.
A CSU-s képviselők csoportja (CSU-Landesgruppe) 40. alkalommal tart évnyitó értekezletet, amelyen most először a testvérpárt CDU elnöke, Angela Merkel kancellár is részt vesz majd. A bajorországi Wildbad Kreuth-ban január 8-ig tartó tanácskozáson a menekültválság a kiemelt téma, a meghívott előadók között van Frank-Jürgen Weise, aki egyszerre a szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) és a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) vezetője.