Foci: nyolc évre eltiltották Blattert és Platinit

2015. december 21. 12:53

Nyolc évig semmiféle focival kapcsolatos tevékenységet nem folytathat sem a FIFA-, sem az UEFA jelenlegi elnöke a FIFA Etikai Bizottságának döntése szerint. Blatter már jelezte, hogy fellebbezni fog.

2015. december 21. 12:53

Egy korrupciós ügy miatt nyolc évre eltiltotta Sepp Baltter FIFA-elnököt és Michel Platini UEFA-elnököt a FIFA Etikai Bizottsága mindenféle labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. 

Platini Blattertől kapott kétmillió svájci frankot 2011-ben egy 1999-es tanácsadói munkáért, de a gyanú szerint ez volt az ára, hogy Platini ne induljon ellene a FIFA elnökválasztásán. Ezért októberben 90 napra felfüggesztették a két vezetőt, most viszont 8 éves eltiltást és pénzbüntetést kaptak. Ezzel végképp elszállhat Platini esélye, hogy februárban elnöknek jelöltesse magát a FIFA-kongresszuson – közölte az Euronews.

Blatter már bejelentette, hogy fellebbezni fog a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál, a CAS-nál. A FIFA-elnök továbbra is kitart amellett, hogy szabályosan szerződött Platinivel. Blatter a sajtótájékoztatóján annak a véleményének is hangot adott, hogy az érvényes szabályok szerint az etikai bizottság nem is függesztheti fel őt, így a februári elnökválasztásig FIFA-elnöknek tekinti magát – írja az Index.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2015. december 22. 08:49
És semmi börtön? Semmi vagyonelkobzás? Csak nyócévig nem nyúlhatnak bele a zsírosbödönbe? Tehát nem az volt a baj, hogy loptak, csaltak, zsaroltak, pénzt-mostak, korrumpálódtak stb, hanem a mérték szúrt szemet a náluk is nagyobb gazembereknél. Meg az, hogy a náluk nagyobb gazemberek üzletébe egy kicsit beleköptek. Hiába na, egyik kutya a másikat nem harapja meg, csak a konctól elmarja. Persze csakis "demokratikusan", hogy a plebsz azt higgye, igazság szolgáltatott.
még fokozza
2015. december 21. 23:06
A Fidesz után mi lesz a focistákkal?
VakzKommondor
2015. december 21. 22:38
ezek a focisták már csak ilyenek. tudjuk
lynx
2015. december 21. 21:03
Say No To Racism helyett Say No To Corruption https://youtu.be/vjRT2HUpBW0 Respect Táblát minden focista kezébe minden meccs előtt: "Say No To Corruption" bár jó lesz egy Blatter kép is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!