II. Erzsébet királynő kijelentette: Jézus születésének körülményei „távolról sem voltak ideálisak”, ám még ennél is rosszabb következett, mivel a családnak menekülnie kellett hazájából.
Az uralkodó szerint „nem meglepő”, hogy a történet ma is világszerte élénken él a keresztények gondolkodásában. Hozzátette: jóllehet üldöztetést szenvedett és rövid életét kényszerűen szülőhelyétől távol töltötte, Krisztus ma is érvényes üzenete azonban nem bosszúra és erőszakra ösztönöz, hanem egyszerűen arra, hogy az emberek szeressék egymást. „Ezt az üzenetet nem könnyű megfogadni, de nem is szabad tőle visszariadni” – fogalmazott a királynő.
II. Erzsébet könnyed utalást tett arra is, hogy jövőre betölti 90. életévét, és népei nagyszabású megemlékezésekkel készülnek a jeles születésnapra. Az uralkodó kijelentette: 2016 „sűrű” év lesz, és figyelmeztették, hogy „egynél vagy kettőnél több alkalommal” fogja hallani a Happy Birthday-t. Nagy-Britannia világraszóló rendezvénysorozattal készül az évfordulóra.
Világraszóló ünneplés lesz
Május 12-étől 15-éig például minden este 90 perces parádét rendeznek majd a legősibb angliai királyi rezidencia, a London nyugati határában fekvő windsori kastély parkjában. A szervezők a hatalmasnak ígérkező programról egyelőre csak annyit árultak el, hogy 1500 táncos, énekes, zenész, színész és egyéb művész lép fel, és a műsorban 900 ló is szerepelni fog.