A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) illetékesei szerdán döntöttek egy új „határügyintézés” bevezetéséről, amelytől azt remélik, hogy kezelni tudja a helyzetet a stájerországi Spielfeld határátkelőhelyénél, ahol migránsok ezrei kelnek át Szlovéniából ellenőrizetlenül. Péntekre halasztották azonban a döntést egy esetleges határkerítés felhúzásáról.
Eredetileg szerdára várták a két hete húzódó döntést a „kerítéskérdésben”. Mióta október végén Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter felvetette, hogy telepítsenek „műszaki akadályokat” az osztrák határátkelőhelyen, a kormánykoalíció két pártja között heves viták folynak a témában.
Szerdán Gerald Klug védelmi miniszter és Mikl-Leitner háromórás beszélgetést folytatott, de ez sem hozott igazi áttörést a szóban forgó kérdésben. A két miniszter csupán egy részegyezséget tudott felmutatni: ez alapján a spielfedi határátkelőnél a jövőben a menekülteket ellenőrizni fogják, és a menedékkérelemre jogosulatlan balkáni migránsokat azonnal visszaküldik Szlovéniába.
Konrad Kogler, a belügyminisztérium közbiztonságért felelős főigazgatója szerint arról van szó, hogy biztosítani kívánják a szabályozott határügyintézést és az ausztriai beutazás lehetőségét. Emiatt le fogják zárni a határátkelőnek legalább az autópálya és a vasútvonal közti részét.
Pénteken határoznak arról, hogy a határellenőrző ponttól jobbra és balra kerítést építsenek-e, amely megakadályozza majd a határellenőrzés kikerülését – mondta Othmar Commenda vezérkari főnök. Jelenleg e tekintetben még több lehetőséget is vizsgálnak.