„Mindezek ellenére mégsem látni, hogy mi a Merkel-éra lényege. A sokkal rövidebb ideig »uralkodó« Willy Brandt esetében érthető, mitől volt korszakalkotó. Kohl pedig, noha kancellársága 1982-ben egy egyszerű bizalmatlansági indítvánnyal indult, végül a német egység, sőt, az euró erőltetése és az EU támogatása miatt, az európai egység kancellárja lett. Schröder hét évéről meg el lehet mondani, hogy az akkori gazdasági reformok – minden negatív szociális következményük ellenére – megalapozták a mai német gazdasági sikereket.
De miről fog szólni a tíz, netán tizenhat éves merkeli korszak? Semmi nagy dologról. Merkel persze nem is a víziók embere, maga idézi mindig a nemrég elhunyt szociáldemokrata, szintén nem korszakalkotó kancellárt, Helmut Schmidtet: »akinek víziói vannak, menjen orvoshoz«. A merkeli jóléti »pangás« azonban történelmileg akár elszalasztott lehetőségeket is jelenthet. Az euróválság megoldatlansága, a németek fiskális dogmatizmusa, az Európai Unió céltalan vergődése, az európai integrációs folyamat befagyása, az oroszokkal és az USA-val való viszony tisztázatlansága, az Európát a menekülthullámmal érő humanitárius és civilizatórikus kihívások – megannyi tornyosuló ügy, amelyekre Merkel semmiféle konkrét és hosszú távú választ nem ad. Úgy kormányoz, mint akinek elég a holnap bizonyossága.