Több mint ötórás szembenállás és többször kiújult lövöldözés után a rendőrség elfogta azt a fegyveres férfit, aki pénteken behatolt egy Colorado Springs-i egészségügyi intézmény épületébe, ahol több emberre rálőtt. Péntek esti hivatalos közlés szerint az incidensben egy rendőr és két civil életét vesztette. Négy rendőrt és öt civilt kórházban kezelnek.
A helyi rendőrség szóvivője, Catherine Buckley hadnagy szerint a gyanúsított „tárgyakat” – sajtóértesülések szerint egyebek között gázpalackokat – vitt be az épületbe, amelyekről a szakértőknek még meg kell állapítaniuk, hogy robbanószerkezetek-e. Buckley kitért a válasz elől, hogy a fegyveres szedett-e túszokat, csak annyit mondott, hogy az épületből embereket menekítettek ki, a televíziós felvételek tanúsága szerint a műveletet kommandósok és páncélozott rendőrségi járművek biztosították. A gyanúsítottat az épületbe bejutott rendőrök beszélték rá a megadásra.