Az idegenforgalmi vészhelyzet orvoslásáért hozott rendkívüli intézkedések kapcsán a minisztérium vallásügyi osztályának vezetője, Mohamed Abder-Rázek az al-Jóm al-Maszri című napilapnak úgy nyilatkozott: „Ugyanazokban a szállodákban fogunk megszállni, mint a külföldiek. A köztük való elvegyülés, valamint a medencék használata nem elvetendő, feltéve hogy az imámok és a minisztériumi alkalmazottak az iszlám előírásainak megfelelő fürdőruhát hordanak”.
A bejelentést ugyanakkor élesen bírálta hitszónokok egy független – a minisztérium által nem elismert – egyesületének a vezetője, Mohamed Oszmán el-Basztavíszi, aki illetlennek, és a vallás által nem megengedettnek minősítette a tárca terveit. Ezen felül megkérdőjelezte a lépés ésszerűségét is mondván: „Vajon képesek lesznek-e az imámok arra, hogy biztosítsák Egyiptom számára az euró és a dollár most kimaradó beáramlását, miközben keresetük a saját megélhetésüket is alig fedezi?”
Belföldi nyaralásra szólított fel minden egyiptomit az ország kopt keresztény pápája is, annak érdekében, hogy „kárpótolják az egyiptomi idegenforgalmi szektort”. II. Tavádrosz isten ajándékának nevezte Egyiptom kedvező időjárását, és kijelentette: minden turista hét egyiptomi javát szolgálja. A vallási vezető is megerősítette az országban uralkodó álláspontot, miszerint a jelenlegi válság mögött az Egyiptomot támadó „rosszindulatú pletykák állnak”.