Angela Merkel egy pénteki televíziós interjúban kijelentette, hogy továbbra is kitart az európai migrációs válság kezeléséről képviselt álláspontja mellett, és küzd meggyőződéséért. A német kancellár a ZDF német országos köztelevízióban este sugárzott interjúban hangsúlyozta, hogy a migrációs válság hatékony kezeléséhez elvezető „igazi válaszok” az uniós „külső határokon és Törökországban vannak”. Biztosítani kell az uniós külső határokat, és az EU-nak meg kell állapodnia a válság terheinek megosztásáról Törökországgal. Ennek részeként menekültkontingensek átvételéről is meg kell egyezni, hogy „az illegalitást legalitás” váltsa fel – fogalmazott.
A kancellár ismét elutasította a befogadható menekültek felső határának megnevezésére irányuló követeléseket. Németország nem tudja egyedül eldönteni, hogy „ki jön, és ki nem jön”, és nem tud „felső határokat egyoldalúan meghatározni” – mondta. Hangsúlyozta, hogy kitart eddigi politikája mellett. „Nem én vagyok az első kancellár, akinek harcolnia kellett valamiért” – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy ura a helyzetnek, és kizárta annak lehetőségét, hogy bizalmi szavazást kér maga ellen. „Ebben a törvényhozási ciklusban a polgárok rendelkezésére állok” – mondta Angela Merkel.