Kezdődik a párizsi klímacsúcs

2015. november 30. 10:30

Soha nem látott biztonsági intézkedések mellett kezdődik meg hétfőn a párizsi klímacsúcs, még a környezetvédők felvonulását is megtiltották.

2015. november 30. 10:30

Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kezdődik a párizsi klímacsúcs hétfőn: csak a találkozó helyszínén, Le Bourget-ban háromezer rendőr teljesít majd szolgálatot. Szintén biztonsági okokra hivatkozva megtiltották a hatóságok a környezetvédők párizsi felvonulását, akik válaszul élőlánccal tiltakoznak majd a döntés ellen.

A konferencia november 30-tól december 11-ig tart, és 195 ország képviselői vesznek részt rajta. A nyitónapon Párizsba látogat Barack Obama amerikai, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök is. Magyarországot Áder János államfő képviseli majd a francia fővárosban. A klímacsúcson szeretnének egy olyan megállapodást aláírni, melynek betartásával visszaszorítanák az éghajlatváltozást és két Celsius-fok alatt tartanák az átlaghőmérséklet-növekedést – tudósít az Euronews.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól
Tovább a cikkhezchevron

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2015. november 30. 15:12
"Kezdődik a párizsi klímacsúcs" ........ Impotensek szeánsza!
Válasz erre
1
0
brekker
2015. november 30. 14:40
Az egész arról szól, hogy hogyan adóztassák meg a levegővételt és a húsevést. Különben a levegőben kecsesen ringó fecskék széndioxid mérgezést kapnak a természetromboló, recsegve fingó kecskéktől.
Válasz erre
1
0
duzur
2015. november 30. 13:36
Botrány az egész! Ez az óriási méretü konferencia és a körülötte rendezett felhajtások, maga az elkeserítö környezet-szennyezés. A mai kommunikációs lehetöségek közepett, mi szükség van erre a rengeteg röpködésre és egyéb pazarlásokra??? Mi az amit nem lehet interneten megvitatni, vagy Skype-on megbeszélni??? (Amennyiben fontos a másik pofáját is látni. Tolmács vagy fordító is bekapcsolható mindebbe.) Ma már a legelmaradottab országok politikusai is rendelkeznek ilyen technikai lehetöségekkel. Párizsban vajúdnak a hegyek és majd megszülnek egy egeret...
Válasz erre
7
1
KannibálTatárÚr
2015. november 30. 12:18
Egy kis számítás. A Föld kőolajkészletét 1000 milliárd hordóra becsülik, ez 160 milliárd tonna. A kőolaj kb. 85 %-a szén. Ez 136 milliárd tonna. Maximálisan 136 milliárd tonna szén éghet el. Nézzük az erdőállományt. Ma a mezőgazdaság mintegy 18 millió km2-n folyik. Feltételezhetjük, hogy a mezőgazdasági területek túlnyomó részt volt erdős területeken alakultak ki. Számítsunk 15 millió km2 erdős terület felszámolásával. Ha miden négyzetméter erdős területre 0,5 tonna szénnel számolunk, ezeken az erdős területeken 15 000000x1000x1000x0,5 = 7,5x10 a tizenkettedik hatványon tonna szén volt megkötve. Mikor z erdő kiirtották elődeink, ez a szénmennyiség oxdálódott és CO2 lett belőle. Hasonlísuk össze a két adatot: AZ összes kőolaj elégetésével 136x10 a kilencediken, azaz 0,136x10 a tizenkettediken szén éhet el CO2-vé. Az arány: 7,500x10 a tizenkettediken -------------------------- =55,16 0,136x10 a tizenkettediken Tehát a mezőgazdaságira változtatott területeken 55-ször annyi CO2 keletkezett, mint az ÖSSZES kőolaj elégetéséből keletkezett és keletkezni fog. A klímaváltozásért őseink a felelősek, akik felégették az erdőket, hogy legyen mit ennünk. Megjegyzem még, hogy a Föld ma a hideg korszakában van. A Föld történetének csak kb. 15 %-ában volt hidegebb a Földön, mint ma. Ha figyelembe vesszük, hogy a Nap hőkisugárzása évmilliárdonként kb.6 %-kal emelkedik, egyenesen csoda, hogy jóval hidegebb van, mint a dinoszauruszok idejében. (A dinók nagyon sok metánt eregettek ki. A metánnak 20-szor nagyobb az üvegház-hatása, mint a CO2-nek. Talán ez lehetett egy ok).
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!