Több mint két hónapos szünet után péntektől újraindul a közvetlen távolsági vonatközlekedés Ausztria és Németország között, így Budapestről ismét közvetlenül el lehet jutni Bécsen és Salzburgon át Münchenbe, közölte az osztrák vasúttársaság szerdán. Eddig a távolsági vonatok csak Salzburgig közlekedtek, innen vagy egy magántársaság járataival, vagy helyiérdekű vasúttal lehetett továbbutazni Németországba. A társaság szóvivője arra hívta fel az utazók figyelmét, hogy mindenkinél legyen érvényes utazási dokumentum.
A német rendőrség kérésére az utasoknak ugyanis Salzburgnál egy másik szerelvényre kell átszállniuk, hogy a német hatóságok hiánytalanul ellenőrizhessék a beutazók okmányait. Az ÖBB tájékoztatása szerint ez az ellenőrzés rövid ideig tart majd. Aki Frankfurtból vagy Münchenből utazik Salzburgon át Klagenfurt, Graz, Bécs vagy Budapest irányába, az távolsági járattal átszállás nélkül közlekedhet.