A német kormány továbbra sem akarja lezárni a határokat, és nem tartja szerencsésnek az erről kibontakozott vitát. Thomas de Maizière belügyminiszter hétfőn az N24 hírtelevíziónak azt mondta, hogy nincs lehetőség a határ hermetikus lezárására, de nem is a teljes nyitottság a határzár egyetlen alternatívája, a vita azonban mindig e két „szélsőség” körül forog. A belügyminiszter hangsúlyozta: azzal érdemes foglalkozni, ami megvalósítható, és amit elhatároznak, azt végre is kell hajtani, mert minden egyes újabb bejelentés erősíti a „szívó hatást”. Ezt mutatja szerinte, hogy akkor indultak meg „igazán nagyon sokan”, amikor Magyarország bejelentette, hogy kerítést épít a határára, mert a sok ember be akart érni az EU-ba, mielőtt elkészül a kerítés.
Határzár helyett szerinte egymást kiegészítő intézkedések sorára van szükség. Erősíteni kell az uniós külső határ védelmét, főleg a görög-török határon, és védeni kell a német határt is. A határellenőrzést már visszaállították, és napirenden van a tranzitzónák kialakítása, ez az ügy viszont egyelőre vitatott – mondta a belügyminiszter. A konzervatív CDU politikusa visszautasította a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) bírálatait, miszerint a tranzitzóna „fogda menedékkérők tízezreinek”. Ezzel az állítással szemben a tranzitzóna arra való, hogy kiszűrjék az irataikat szándékosan elhagyó, a hatóságok megtévesztésére törekvő migránsokat, a menedékjogi kérelemmel nem először próbálkozó bevándorlókat és mindazokat, akik nyilvánvalóan nem szorulnak a német állam védelmére, és így csökkenthető a Németországba érkező menedékkérők száma – mondta Thomas de Maizière.