Hamar búcsút inthet Németország a migránsoknak: csatasorba állt a német jobboldal és erősebb, mint valaha
Elon Musk is teljes mellszélességgel kiáll az AfD mellett, egy antifa csoport ugyanakkor megpróbálta megakadályozni az AfD konferenciáját.
Az MTI tudósítása szerint drámai helyzet alakult ki hétfőre virradóra a horvát-szlovén határon, miután Szlovénia egyelőre nem tud több migránst befogadni. A horvátok ennek ellenére még útnak indítottak egy vonatot, az azon utazó migránsokat viszont a muraszerdahelyi határátkelőnél készenléti rendőrök, kutyák és drótkerítés várta.
Drámai helyzet alakult ki hétfőre virradóra a horvát-szlovén határon, miután Szlovénia bejelentette, hogy egyelőre nem tud több menekültet fogadni – közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT) hétfőn. Vesna Györkös Žnidar szlovén belügyminiszter vasárnap késő este arról tájékoztatta horvát kollégáját, Ranko Ostojićot, hogy Szlovénia egyelőre nem tud több menekültet fogadni. Még a közlés előtt elindult egy 1800 főt szállító vonat a kelet-szlavóniai Tovarnikból a szlovén határ felé, ahová valamivel hajnali két óra után meg is érkezett. A horvát hatóságok ezután a menekülteket a muraszerdahelyi (Mursko Srediste) határátkelő felé irányították, és közölték velük, hogy „saját felelősségükre” megpróbálkozhatnak az átjutással a szlovén határon, ahol viszont készenléti rendőrök, kutyák és drótkerítés várta őket.
A migránsok, akik között sok nő és gyerek volt, könyörögtek a szlovén rendőröknek, hogy engedjék be őket az országba, de a szlovén hatóságok nem tettek eleget ennek – számolt be a HRT helyszíni tudósítója. Hozzátette, hogy akik nem találtak rést a kerítésen, még kora reggel is horvát területen várakoztak, sárosan és vizesen, de voltak köztük néhányan, akik a közeli patakon próbáltak meg átúszni. „It's not your land, go back” (Ez nem a ti országotok, menjetek vissza!) – kiabálta egy rendőr angolul a hangosbeszélőből, miközben a hátérből kutyák ugatása hallatszott – jellemezte a riporter a helyzetet. Egy körülbelül 300 fős csoportnak mégis sikerült bejutnia Szlovéniába. Őket buszokkal szállították a horvát hatóságok Bánfihegy (Banfi) körzetébe, amely közvetlenül a szlovéniai Lendva (Lendava) szomszédságában van. Mivel ott nem volt megerősítve a határőrizet, a migránsok gond nélkül átjutottak a határon – közölte a HRT.
Marad a status quo
Szlovénia azután döntött úgy, hogy egyelőre nem fogad több menedékkérőt, miután – a szlovén belügyi tárca közleménye szerint – Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon értesítette szlovén kollégáját, Vesna Györkös Žnidart a menekültek fogadásának leállításáról. Ezt azzal indokolta, hogy Ausztriának nehézségeket okoz az érkezők elszállásolása és ellátása. Az osztrák tárca szóvivője viszont azt közölte, hogy a „status quo nem változik”, és csupán azt a kérést utasították el, hogy az eddiginél több migránst fogadjanak naponta.
A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta 197 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt. Horvátország területére – a kelet-szlavóniai Babska és Tovarnik körzetébe – vasárnap 4218 migráns érkezett. A horvát hatóságok péntek éjszaka óta megpróbálják lassítani a migránsáradatot, aminek következtében az illegális bevándorlók most a horvát-szerb határ szerb oldalán is feltorlódtak.
Nem állnak le a horvátok
Jóllehet Szlovénia bejelentette, hogy egyelőre nem tud több menekültet fogadni területén, Horvátország újabb migránsokkal teli vonatot indított a kelet-horvátországi Tovarnikból a szlovén határ felé – jelentette a 24sata című horvát napilap hétfőn. Tovarnikból újabb 1900 migráns tart Csáktornyára (Cakovec), és nem lehet tudni, mi történik majd, ha odaérnek – írta a lap.
Eközben a szerb-horvát határon, ahol a horvát hatóságok péntek éjszaka óta megpróbálják lassítani a migránsáradatot, új útvonalon érkeznek az illegális bevándorlók az országba: a tovarniki és babskai helyett a bajakovói átkelő körzetében, amely a Belgrád-Zágráb autópálya mellett van. Hétfőre virradóra mintegy ezer ember próbált meg ebben a körzetben a szántóföldeken keresztül bejutni Horvátországba. Egy részüket a rendőrségnek sikerült feltartóztatnia, de 300-400 ember levált a csoporttól, és nem tudni, hogy esetleg máshol bejutottak-e Horvátországba – írta a lap.