Embertelen bánásmód miatt perli Breivik Norvégiát

2015. október 24. 12:12

A 2011 nyarán 77 embert, nagyrészt tizenéveseket lemészárló, jelenleg börtönbüntetését töltő Anders Behring Breivik beperelte Norvégiát, embertelen bánásmódra és kínzásra hivatkozva. Nem tetszik neki, hogy el van szigetelve a világtól és nem tud internetezni sem. Igaz, nemrég találkozhatott édesanyjával és nyáron felvették az Oslói Egyetem politikatudományi szakára is.

2015. október 24. 12:12

Beperelte Norvégiát a 2011 nyarán hetvenhét embert lemészároló Anders Behring Breivik, egyebek közt embertelen bánásmódra és kínzásra hivatkozva. A norvég hatóságok úgy döntöttek, engedélyezik az eljárás továbbvitelét – írta a Deutsche Welle német rádió internetes felületén.

Breivik szerint a skandináv ország megsértette az emberi jogok európai egyezményének a kínzást és az embertelen vagy megalázó bánásmódot tiltó harmadik, valamint az elítéltnek a családhoz, a magánélethez és a személyes kapcsolatokhoz való jogának tiszteletben tartását szavatoló nyolcadik cikkelyét. 

A szélsőségesen jobboldali, mindenekelőtt iszlámellenes nézeteket valló Breivik büntetése megkezdése óta elszigeteltségben él, ez perindításának fő oka. Oystein Storrvik, a tömeggyilkos ügyvédje közölte, az eljárás célja az, hogy védence több emberrel tudjon érintkezni, kevésbé legyen elszigetelve a világtól. Hozzátette, Breivik legutóbb az édesanyjával találkozott, ezen kívül csak a fegyház munkatársaival tud kapcsolatot teremteni. 

Breivikkel kapcsolatban hatalmas felháborodást keltette az, hogy nyáron felvették az Oslói Egyetem politikatudományi szakára. Az egyetem rektora közölte, az elítélt megfelelt a követelményeknek, ezért nyert felvételt. Hozzátette, hogy tanulmányait kizárólag a cellájában fogja folytatni, a kommunikáció közte és az egyetem között egy kapcsolattartón keresztül zajlik majd, és tankönyvekkel ellátják, de az internethez nem fog hozzáférni. 

Anders Behring Breiviket huszonegy évi szabadságveszésre ítélték, mert 2011 nyarán autóba rejtett pokolgépet robbantott Oslóban a norvég kormány székházánál, majd Utoya szigetén gépkarabéllyal válogatás nélkül lemészárolt fiatalokat a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. Összesen hetvenhét embert ölt meg, köztük sok tizenévest.

Az embertelennek kevéssé nevezhető norvég börtönviszonyokról 2011-ben írt cikket a Mandiner.

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2015. október 25. 14:09
Most nem igaza van? Unatkozik, szórakozást keres. Mint eddig. Ha van kivel szórakozzon...
gudmen
2015. október 25. 10:49
képzeljük el forditva..egy norvég mit reagálna arra, ha ismerné a történéseket és a magyfar politikai helyzetet, hogy fletot még mindig szabadlábon, hogy hagyo miki nemrég nösült miközben a börötnben kellene rohadnia..vagy hunvald polgármesternek akart indulni...vagy, hogy szijjárto 37 éves miniszterként családi összefogással veszi a 4. házát több százmillio értékben..hogy az olajügyeket 80 évre titkositották.. pont azt mint itt a többség: megérdemlik ezek a hülye magyarok..ez lesz a vesztük..vagyis lett.. szomoru történet ez a mi szempontunkbol..
gudmen
2015. október 25. 10:40
érdekes dolog ez...jobban felháborodunk egy élete végéig börtönben ülö rab körülményein.. mint azon, hogy itthon köztörvényes bünözök megusszák börtön vagy nevetséges itéletekkel..gyakorlatilag egy bizonyos társdalmi pozicio felett a büntetés elmarad... ami direkt modon életekbe került mint pl. a MAL zrt 10 halálos áldozatot követelö akcioja...bakonyiék élik csillagporos életüket a lopott 10 milliárdjaikon...pl. a devizahiteles büncselekményt elkövetö bankárok közül ki bünhödött? jaaah..csányi kapott egy kitüntetést.. ne feledjük izlandon akik szintén vikingek..börtönbe küldték illetve számüzték.. lehet erröl polemizálni..de inkább azt érzem minden ilyen esetben amikor kritizálunk egy nyugati, skandináv társdalmat, hogy a közép-europai flusztráltság beszél belölünk..a nyomorban legalább ez az egy vigaszunk van, hogy azok ott mennyire szerencsétlenek..pedig hát..
StG
2015. október 25. 07:30
Azért meg kell hagyni, az ügyvédjének is van gyomra. Egyébként meg amellett, hogy Breivik egy undorító tömeggyilkos, egy igazi mestertroll is, ott hekkeli a norvég jogrendet, ahol csak tudja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!