Emellett foglalkoztatták a fegyveres tömeggyilkosságok és egyebek közt rokonszenvét fejezte ki Vester Flanagan iránt, aki augusztus végén élő adásban agyonlőtt két roanoke-i tévést és a gyilkosságról maga is felvételt készített. „Úgy tűnik, minél több embert öl meg valaki, annál inkább reflektorfénybe kerül” – írta Harper Mercer, aki az anyjával élt együtt a Roseburghöz közeli Winchesterben. Korábban Los Angeles közelében lakott.
Szigorodhatnak a fegyvertartási szabályok
Az Egyesült Államokban szenvedélyes társadalmi vita folyik a lőfegyverek tartásának és beszerzésének szigorításáról, amióta 2012. december 14-én egy ámokfutó 26 emberrel – köztük 20 kisgyerekkel – végzett a Connecticut állambeli Newtown egyik általános iskolájában.
Több demokrata irányítású államban – köztük Oregonban – szigorították a fegyvervásárlásra vonatkozó szabályokat, ám szövetségi szinten a fegyverlobbi ellenásása miatt megbuktak az erre irányuló törekvések.
Barack Obama elnök csütörtöki televíziós beszédében kijelentette, hogy az együttérzés és a fohász többé már nem elegendő a fegyveres ámokfutások esetében, mert nem képesek elejét venni a hasonló eseteknek. Arra bátorította a nézőket, hogy olyan politikusokra voksoljanak, akik készek tenni a probléma megoldása érdekében, és vonják felelősségre vezetőiket, ha hasonló tragédiák történnek.