Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az ideiglenes kormányban elvileg minden parlamenti pártnak jut majd tárca, fő feladata pedig a november elsejei előrehozott választások előkészítése lesz.
Mivel 70 nap alatt sem sikerült kormányt alakítania az abszolút többségét elvesztő, de a választásokat megnyerő Igazság és Fejlődés Pártjának Törökorszában, ezért Recep Tayyip Erdoğan elnök átmeneti kormány megalakításával bízta meg Ahmet Davutoğlu miniszterelnököt. Az ideiglenes kabinet fő feladata a november elsejei előrehozott választások előkészítése lesz.
Davutoğlu elmondta: az összes parlamenti pártnak jut majd tárca az átmeneti kormányban. A kurdbarát Népi Demokratikus Pártnak (HDP) elnöke viszont úgy véli, hogy nem lenne meglepő ha kikerülnék a HDP-t. Korábban egyébként maga Davutoğlu zárta ki, hogy koalíciót kössenek a HDP-vel, mondván azok kapcsolatban állnak a kurd lázadókkal.

A két fő ellenzéki párt – a Köztársasági Néppárt (CHP) és a Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) – egyébként már jelezte, hogy nem akar részt venni az ideiglenes kormányban.