Véget ért az Eurócsoport tanácskozása Görögországról

2015. július 12. 17:01

Véget ért az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozása. Haladást értek el, de néhány döntésben az állam- és kormányfőknek kell majd döntést hozni. A görög parlamentnek július 15-ig el kell fogadnia bizonyos törvényeket, újabb mentőprogramról csak akkor lehet szó, ha a görög kormány minden most lefektetett intézkedést elfogad.

2015. július 12. 17:01

Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozása véget ért, haladást sikerült elérni, de néhány jelentős ügyben az állam- illetve kormányfőknek kell döntést hozniuk – közölte a tanácskozás végeztével Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a tanácskozás elnöke.

Pierre Gramegna luxemburgi pénzügyminiszter tudatta, hogy a pénzügyminiszterek megállapodtak egy szövegtervezetről, de abban még vannak zárójeles, nyitott kérdések; a tervezet most az állam- illetve kormányfők elé kerül. Továbbra is minden lehetséges – mondta el Gramegna arra válaszolva, hogy lekerült-e végleg a napirendről Görögország kilépése az euróövezetből.

Alexander Stubb finn pénzügyminiszter elmondta, hogy a dokumentum messzemenő garanciákat tartalmaz, a görög parlamentnek július 15-ig el kell fogadnia bizonyos törvényeket, az újabb mentőprogramról pedig csak akkor kezdődhetnek tárgyalások, ha mind a görög kormány, mind a parlament minden most lefektetett intézkedést elfogad. Stubb a görög adó-, nyugdíj- és áfarendszert említette, valamint privatizációs intézkedésekről is beszélt.

Johan Van Overtveldt belga pénzügyminiszter szerint abban egyetértés volt, hogy a görögök által beterjesztett javaslat nem elégséges a strukturális reformok beindításához, és további intézkedésekre van szükség, amelyekről hosszú és intenzív vita folyt. „Azt mondanám, a megállapodás 90 százalékban kész van. A többiről viszont az állam- illetve kormányfőknek kell dönteniük” – mondta Overtveldt.

Görögországnak csütörtökig kellett leadnia reformterveit, amit időben meg is tett. Az Athén által összeállított javaslatcsomag sokban hasonlított arra, amelyet június végén Görögország hitelezői állítottak össze, s amelyre a július 5-i népszavazáson a görög választók döntő többsége nemet mondott.

A csomag szerint Athén a korábban elvárthoz hasonló költségvetési pályát, elsődleges többletet látszik hajlandónak vállalni, tartalmazza az áfa- és nyugdíjrendszer, az adóbeszedés átalakítását, végső soron effektív adóemelkedéssel és nyugdíjcsökkenéssel járó intézkedéseket is. Emellett egy sor támogatást, juttatást, költségvetési transzfert eltörölnének, s új adókat is bevezetnének, illetve már korábban bevezetett adóterhek körét is bővítenék.

A javaslat Görögország jelentős védelmi kiadásának csökkentését is előirányozza, igaz, jelentősen kisebb mértékben, mint a hitelezők korábban elvárták volna; idén 100, jövőre 200 millió euróval. A hitelezők éves szinten 400 milliós vágást javasoltak. A javaslatokban továbbra is szerepel a társasági adó 26-ról 28 százalékra emelése, a tévéreklám-adó, frekvenciák elárverezése és privatizáció egyaránt.

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Buzi-e vagy?
2015. július 13. 08:44
Szépen elkezdtünk építkezni. Nekem közöm nem volt hozzá, egy talicskát nem tudok eltolni annyira hülye vagyok az egészhez, de Viktor mondta, most az építőiparban kell szétlopni magunkat. Ekkor még Lajos a barátja volt, neki is erről a területről nyomott százmilliárdokat. De nekem is jutott elég, és persze ő is szépen keresett. Ja, mert mindenki azt hiszi, ez a pénz kizárólag az enyém. Hülyék ezek, csak nem forognak. Közben szépen a nevemre íratott egy csomó földet is. Azt mondta, Anikó nevén már annyi van, nem győzi eltüntetni. Lajosnak is adott, de nekem is jutott. Most mit kellett volna csinálnom? Persze hogy bevállaltam. Ha a támogatás csak erre van, akkor ebből kell pénzt csinálni. Meg a sertésből. Pedig hogy utálom még a szagukat is. De ha erre adnak pénzt, akkor ez is kell. De sokat nevettünk Viktorral mikor ezt elterveztük. Közpénzből épült, uniós támogatást kap, nekünk csak számolni kell a végösszeget. És zsebre vágni a hasznot. Sosem értettem mikor Viktor a melóról beszél, neki sincs hozzá semmi köze, de nekem még annyi sem. De elmagyarázta a lényeget, hogy ez csak olyan mesebeszéd. Jót röhögtünk rajta utána. Én nem nagyon értettem a lényegét, de azért vele nevettem. http://banditapolitika.blog.hu/2015/05/05/meszaros_lorinc_vagyok_es_nagyon_de_nagyon_halas_orban_viktornak
Buzi-e vagy?
2015. július 13. 08:42
Nem volt ez mindig így, de jó helyre születtem. Pont a mostani miniszterelnök közelébe. Még régen, mikor én is azokat a qrva gázcsöveket szereltem, és Viktor is ellenzékben volt, de már szépen gyarapodott, kellett neki egy megbízható ember. Nem vagyok nagyon tehetséges a melóban, a gázszerelésből biztos éhen haltam volna, de Viktor tudta mennyire megbízható vagyok. Már régóta együtt köpködtük a szotyit a meccseken, és saját stadionról álmodtunk. Tudtuk, egyszer meglesz. És nem is akármilyen. És ne is akárhol. Itt a kis falunkban, ahol régen még legelő volt, pont itt lesz. És Viktor háza mellett. Már ezt is tudtuk. Előre vigyorogtunk azon, mit szólnak majd az emberek, de Viktor szerint szarjuk le a véleményüket. Ha ő lesz hatalmon az embereknek csak annyi lesz a dolga elhiggyenek neki mindent, és adózzanak szépen a kasszába. Majd mi meg szépen kiszedjük onnan a nekünk járó részt. Így is lett.
Buzi-e vagy?
2015. július 13. 08:42
Igen, kivettem a cégemből majdnem kétmilliárdot. És? Akkor most mi van? Lehet felháborodni, lehet támadni, a lóvé a zsebben van, ti meg bunkók bekaphatjátok. Most én vagyok a nyerő, én kapom a lét, nekem áll a zászló. Majdnem belehaltam a röhögésbe, mikor legutóbb is elfelejtettem majd egymilliárdot bevallani. Mert nekem ezt is lehet, és nem lesz semmi bajom. Orbán Viktor a barátom, és nem hagyja hogy bántsanak. Még szép hogy nem, nálam van a pénze nagy része. De a hűségem ebben az évben már ki lett fizetve.
Buzi-e vagy?
2015. július 13. 08:40
Új stadion épül Budapesten - mutatjuk, kié lehet a milliárdos üzlet Az MTK kiírta közbeszerzését az új stadionja kivitelezésére. Csak az a cég pályázhat, amely az elmúlt öt évben épített vagy újított már fel legalább 3 milliárdért sportlétesítményt, és készített UEFA előírások szerinti stadion kivitelezésére terveket. És akinek a vezetője szotyit köpködve röhög a buta magyarokon, hogy 2010 után ujra hogy árb**zta őket http://budapestbeacon.com/wp-content/uploads/2013/11/Felcsut1.png Is Felcsut Mayor Lorinc Meszaros Viktor Orban’s straw man? http://budapestbeacon.com/featured-articles/is-felcsut-mayor-lorinc-meszaros-viktor-orbans-straw-man
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!