Hiába kérte Burgenland FPÖ-s helyettes vezetője, nem zárta le a rendőrség az osztrák határt

2015. július 10. 21:20

Határellenőrzést rendelt el Burgenland tartomány FPÖ-s helyettes vezetője péntek késő délutánra, azonban a helyi rendőrség a bevándorlás miatti túlterheltségre hivatkozva nem hajtotta végre a rendeletet.

2015. július 10. 21:20

Csütörtökön lépett hivatalba a burgenlandi SPÖ-FPÖ-kormány, így Johann Tschürtz, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tartományi frakcióvezetője szintén ettől a naptól kezdve tölti be a tartományi kormányfői helyettesi posztot. A politikus a burgenlandi Csajta (Schachendorf) község egykori határátkelőjénél pénteken este hat órától érvénybe lépő közvetett határellenőrzést jelentett be a közlekedés biztonságának elősegítése érdekében. Közleménye szerint az autóvezetők és a gépjárművek ellenőrzése a bűnözők szabad mozgásának megakadályozásához járulna hozzá.

Tschürtz bejelentette azt is, hogy mostantól rendszeres időközönként lesz hasonló forgalomellenőrzés, váratlanul és Burgenland minden egykori határátkelőhelyénél. A politikus közleménye szerint a rendőrség arra hivatkozva utasította el a péntekre bejelentett akciót, hogy a migránsok áradata komoly többlet munkaterhet jelent most számukra. A szabadságpárt az Osztrák Néppárt (ÖVP) által vezetett szövetségi belügyminisztériumot véli a meghiúsult akció mögött.

Geza Molnar, az FPÖ tartományi képviselője szerint már a tartományi kormány felállásának első napján látszik, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) nem a polgárok biztonságát tartja szem előtt, hanem a tartományi kormánykoalíció működését kívánja akadályozni. Az ÖVP tartományi frakcióvezetője Christian Sagartz visszautasította és nevetségesnek nevezte a szabadságpárti vádakat.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. július 11. 23:01
Ezek hulyek?!?! Nem tudjak, hogy keritest kell epiteni??? Igen-igen: ugyanazt vissza. Mert megerdemeljuk... Kommunista, bunko tolvajok voltunk, maradtunk:(
kuc-kuc
2015. július 11. 06:36
Az osztrák rendőröket leköti a magyar tolvajok utáni hajsza. nem csak Traktort loptak a magyarok Burgenlandban. .... nem csak traktort. Ha Magyarországra jössz ... akarom írni HA AUSZTRIÁBA JÖSSZ NE LOPJ MAGYAR! ....mert a migránsok elveszik a magyarok munk ....akarom írni a MAGYAROK ELLOPJÁK AZ OSZTRÁKOK TRAKTORAIT!
birak
2015. július 11. 00:25
Nem nagy dolog, az osztrák remdőrök eddig is gyakran kitelepültek a volt határátkelőkre és igazoltatták az autósokat.
Mystes
2015. július 10. 23:38
saját szememmel láttam, amint az illegális migránsok hegyeshalomnál a kishatáron tömegesen mentek át!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!