A University of Georgia keretei között működő egyesületek eközben úgy döntöttek, hogy összejöveteleiken betiltják az abroncsos szoknyákat, mivel azok a korábban egy ideig rossz emléke miatt betiltott konföderációs egyenruhákéhoz hasonló üzenetet hordoznak. Fordítunk: mivel a rabszolgaságot elfogadó időkben voltak, akik ilyen szoknyákat viseltek, ezért ezek a szoknyák rasszisták. A legjobb, hogy egyébként fekete nők is hordtak ilyen szoknyákat akkoriban.
Nem csoda, hogy John Zmirak az Intercollegiate Review tavaszi számában összegyűjtötte a hét legnevetségesebb amerikai egyetemi kurzust, olyan címekkel, mint Faj, gender és akciófilmek, meg Kutyák és teológia (ezt egy jezsuita egyetemnek sikerült összehoznia abban a témában, hogy vajon az állatok is a mennybe jutnak-e), Az ignorancia története, valamint Beyoncé átpolitizálása.
A mulatságos után jöjjön a tragikus: miközben egyes tudósok két éven belül lehetséges fejátültetésekről álmodoznak, a PinkNews szerint két éven belül lehetséges lesz, hogy az azonos nemű pároknak saját, „biológiai” gyerekeik lehessenek. A Cambridge University kutatói szerint ugyanis a bőrsejtekből ivarsejteket lehet majd létrehozni. Elég izzadtságszagú próbálkozás, hogy helyrehozzák a természet fatális tévedését, miszerint csak ellenkező nemű egyének tudnak gyermeket csinálni. Kár, hogy ez az erőlködés tárggyá fokozza le a gyermeket. Meg mégis csak elgondolkodtató, hogy a „mesterséges” társadalmi konstrukciók ellen küzdő melegmozgalom most mesterséges módszereket vet be, hogy megváltoztassa a megváltoztathatatlant.
Addig is maradnak az olyan módszerek, mint hogy Angliában egy meleg fiatalember mesterséges megtermékenyítéssel jutott hozzá jogos jussához, boldogsága tárgyához, a gyerekhez – akit áldozatos édesanyja hordott ki számára.
Thaiföldön eközben Valentin-napon három úriember kötött egymással házasságot, hiszen mi romantikusabb egy szerető házastársnál, ha nem kettő? Az Egyesült Államokban pedig egy élettársi kapcsolatban élő leszbikus pár biszexuális tagja érezte úgy, hogy valami hiányzik neki az életből – így egy, a főiskolás évekből ismerős férfit meggyőztek róla, hogy csatlakozzon hozzájuk harmadiknak. A „poly fidelitous triad” (hadd ne próbáljam meg lefordítani) jelenleg két gyermeket nevel.