Öt embert gyanúsítanak a Nyemcov-gyilkossággal

2015. március 08. 14:32

Öt ember letartóztatását indítványozták Oroszországban Borisz Nyemcov ellenzéki politikus megölésével kapcsolatban. Az Interfax szerint egy hatodik embert is őrizetbe kívánt venni a rendőrség, akinek a kezében az elfogása idején felrobbant egy gránát, így életét vesztette.

2015. március 08. 14:32

Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság öt ember letartóztatását indítványozta Borisz Nyemcov megölésével kapcsolatban – közölte a hatóság szóvivője vasárnap. Vlagyimir Markin hozzátette, hogy az ügyben folytatják a nyomozást. 

A moszkvai Baszmannij kerületi bíróságra rendkívüli biztonsági intézkedések mellett, páncélozott járművekben szállították a gyanúsítottakat. A bíróság épületét is belügyesek őrzik. A gyanúsítottak letartóztatásáról a nap folyamán, nyílt tárgyaláson döntenek az ügyeletes bírák. 

Anna Fagyejeva, a moszkvai bíróság szóvivője bejelentette, hogy Anzor Gubaseven és unokatestvérén, Zaúr Dadajeven, valamint Sahid Gubaseven, Anzor öccsén kívül egy Bahajev és egy Eszkerhanov nevű férfit is azzal gyanúsítanak a hatóságok, hogy közük volt Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus megöléséhez. Anzor Gubasevet és Zaúr Dadajevet az Oroszországi Föderációhoz tartozó Ingusföldön fogták el. Az illetékes hatóság már vádat emelt ellenük.

Az RPR-Parnasz (Orosz Köztársaság Párt – Népszabadság párt) és az orosz Szolidaritás mozgalom volt elnökét múlt szombatra virradó éjjel gyilkolták meg Moszkva központjában, a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Moszkvoreckij hídon. A nyomozás adatai szerint egy férfi lőtte hátba az arra sétáló politikust, majd egy odaérkező személyautón távozott.   

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a belügyi egységek szombaton Groznijban, Csecsenföld fővárosában is el akartak fogni egy Nyemcov megölésével gyanúsított férfit, akinek a kezében azonban felrobbant egy gránát és belehalt a sérüléseibe. A Russzkaja Szluzsba Novosztyej nevű orosz állami rádió közlése szerint 30 éves Beszlan Sanavovról van szó. 

A Rosszija 24 állami hírtelevízióban megszólaltatták Dadajev anyját, aki elmondta, nem tudja elhinni, hogy a fiának és unokatestvéreinek köze lenne Borisz Nyemcov megöléséhez. A férfi az utóbbi tíz évben a csecsen belügyminisztérium kötelékében, az Észak nevű zászlóalj parancsnok-helyetteseként is szolgált. Ajmani Dadajeva elmondta, hogy a fia az iszlám szélsőségesek és az észak-kaukázusi lázadók ellen harcolt. Megerősítette, hogy a Gubasev-testvérek az utóbbi években Moszkvában dolgoztak.

A LifeNews orosz kereskedelmi hírtelevízió értesülése szerint a Nyemcov-gyilkosság gyanúsítottjainak nyomára a bűncselekmény helyszíne környékén folytatott telefonbeszélgetések elemzése vezette a nyomozókat. 

Az Interfaxnak egy név nélkül nyilatkozó forrása azt mondta, biztos benne, hogy a gyilkosság megrendelői külföldön vannak. Ilja Jasin orosz ellenzéki politikus viszont kételkedik ebben. Szerinte Oroszországban kell keresni azokat, akik Nyemcov megölését megrendelték.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2015. március 08. 16:38
A megrendelők arra mindig vigyáznak, hogy a bűnbakot mindig megtalálják...
kamasuka
2015. március 08. 15:07
http://www.anderweltonline.com/wissenschaft-und-technik/luftfahrt-2015/mh-17-abschuss-durch-ukrainische-su-25-ist-bewiesen/
3M..
2015. március 08. 14:36
Dolgoznak az Oroszok. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!