Az Europe1 kereskedelmi rádió úgy tudja, hogy az egyik őrizetbe vett személy egy csendőrnő. A nő élettársát is meggyanúsították, aki egy korábban elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatt már előzetes letartóztatásban van. A férfi Coulibaly ismeretségi köréhez tartozott. Az iszlám hitre áttért csendőrnőt februárban felfüggesztették, mert azzal gyanúsítják, hogy segítette férjét abban a köztörvényes bűncselekményben, amellyel megvádolták. Mobiltelefonok hívási listái alapján a rendőrség megállapította, hogy a férfi a merényletek előtt Coulibaly közvetlen közelében tartózkodott.
A párizsi terrortámadások ügyében folyó nyomozás keretében január végén már négy másik ember ellen is eljárás indult. Őket azzal vádolják, hogy logisztikai segítséget nyújtottak a túszejtőnek, de nem feltétlenül tudtak a pontos szándékairól. Mind a négyen, Tonino Gonthier, Willy Prévost, Christophe Raumel és Michael Alwatik előzetes letartóztatásban vannak, amiért fegyvereket és gépkocsikat vásároltak az elkövetőnek, illetve közvetítettek azok beszerzésében.
Más, Szíriába távozott embereket is gyanúsít a rendőrség azzal, hogy segítették az elkövetőket a támadások előkészítésében, köztük Amédy Coulibaly élettársát. A nő, Hayat Boumeddiene néhány nappal a terrorcselekmények előtt testvéreivel együtt utazott Madridból Törökországon át Szíriába.