Kijev szerint enyhült a szakadárok harci tevékenysége

2015. március 08. 16:47

Jelentősen csökkent a szakadár támadások száma, és a szélsőségesek alapvetően tartják magukat a tűzszüneti egyezményben foglaltakhoz – jelentették ki Kijevben, azonban a szakadárok növelték a felderítő tevékenységüket, valamint az élelmiszer és hadieszköz felhalmozást.

2015. március 08. 16:47

Jelentősen enyhült a szakadárok harci tevékenysége Kelet-Ukrajnában, noha az utóbbi 24 órában is meghalt egy katona, három pedig megsebesült – közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, a „terrorellenes” hadművelet parancsnokságának szóvivője.

Szavai szerint az oroszbarát fegyveresek alapvetően tartják magukat a tűzszünetről rendelkező minszki megállapodásokhoz végig a frontvonal mentén, jelentős mértékben csökkent támadásaik száma. A hírszerzés viszont hadieszközök és élelmiszerek felhalmozását jelentette a szakadár egységeknél. 

Liszenko hozzátette, az ellenséges erők növelték felderítő tevékenységüket, 18 drónt, azaz pilóta nélküli kémrepülőgépet észleltek a harcok övezetében, ezek közül nyolcat a Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő, ukrán ellenőrzés alatt álló Mariupol kikötőváros térségében. A várostól nem messze keletre található Sirokine településnél az elmúlt 24 órában is, ahogy a korábbi napokban ismét aknavetőkkel lőtték a szakadárok az ukrán állásokat.     

A kijevi hadműveleti parancsnokság közlése szerint az éjjel összesen hatszor sértették meg a tűzszünetet a szakadárok. Egyebek között az általuk korábban rommá lőtt donyecki nemzetközi repülőtérnél lévő ukrán állásokat támadták akna- és gránátvetőkkel. Növekedett közben a mesterlövészek tevékenysége, például a Donyeck környéki Piszki településnél nyitottak ilyen egységek tüzet ukrán katonákra. Liszenko megjegyezte, hogy a legutóbb elesett katonával is orvlövész végzett.  

Liszenko kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erők befejezték a nehézfegyverek hátrébb vonásának negyedik szakaszát. A frontvonal menti ütközőzónából egyebek között 100 milliméter kaliberű ágyúütegeket, valamint Grad és Uragan rakéta-sorozatvető rendszereket vontak ki. Hozzátette, hogy valamennyi nehézfegyvert a kijelölt helyre vonják vissza EBESZ-megfigyelők felügyelete mellett. Kijev azzal vádolja az oroszbarát szakadárokat, hogy csak imitálják a nehézfegyverek kivonását, nem a kijelölt területre csoportosítják át azokat, hanem olyan helyekre, ahonnan akár félóra visszaállíthatják a korábbi állásokba.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egysegelem
2015. március 08. 20:07
Akkor rosszul ertetted, a gazmezoket meg elfoglalja, fuggetlen attol, most hol all a front, de az tevedes, hogy elfoglalja egesz Ukrajnat. A tobbi terulet neki nem kell. Csak az kell, hogy Ukrajna ne lehessen fuggetlen gazugyben.
egysegelem
2015. március 08. 19:19
A most elfoglalt teruleteket sosem kapja vissza Ukrajna. 2010 utan intenziven kezdtek gazmezok utan kutatni ukrajnaban es ket jelentos palagaz mezot talaltak, abbol az egyik Donyeck-Kharkov kornyeken van (Yuzivska gas field), midnen probafuras sikeres volt, a kitermelesi jogokat a Shell vette meg tiz milliard dollarert (ez pl. Ukrajna allamadoassaganak a hatoda rogton), es biztositotta volna Ukrajna gazfuggetlenseget Oroszorszagtol. Ketto ezer-milliard kobmeter gaz biztosan van benne. 2017ben kezdodott volna a kitermeles. 2013ban irtak ala a szerzodest, egy ev mulva Putyin mar tamadott es sarba tiporta Ukrajna energiafuggetlensegi harcat. Ezeket az ertekes teruleteket mar sosem kapja vissza. A Krim elfoglalasa mellett ezen strategiai gazmezo elfoglalasa volt a legfontosabb celja Putyinnak, es sikerult is neki amint latszik. Szomoru tortenet igy eltiporni egy orszagot es a megelheteset.
3M..
2015. március 08. 18:43
Nem normális ukránok. Tankkal egy egyenes úton összetörik magukat.:p http://alfahir.hu/a_nap_videoja_ukran_tank_vs_szemelyauto Szebb Jövőt!
kamasuka
2015. március 08. 17:44
Bohócok. https://quemadoinstitute.wordpress.com/2015/03/04/john-mccain-the-capture-of-mariupol-militia-will-open-the-way-to-the-baltic-states/ kb. http://cs7054.vk.me/c540103/v540103131/19dae/aczPQLUJSdk.jpg :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!