A BBC elemzője, Kim Muir szerint a lépés várható volt, és nincs benne semmi meglepetés, hiszen az Iszlám Állam propagandája egyre erősebben befolyásolja nigériai csoport működését is, és a Boko Haram működése is az ISIS-re jellemző tulajdonságot, gyakorlatokat tükrözik. Az elemző szerint azt nehéz egyelőre megmondani, mit is jelent pontosan a hűségeskü, hiszen a Boko Haramnak nigériai gyökerei vannak, és nagy a távolság a két csoport között. Azonban propaganda szempontjából mindkét csoportot erősítheti a hír.
A Boko Haramnak, amely korábban az al-Kaida terrorszervezettel állt kapcsolatban, az ISIS-hez hasonlóan egy iszlamista állam létrehozása a célja Nigéria északi részén, de fegyveresei már többször portyáztak kameruni, csádi és nigeri területen is. A szombati bejelentés hatására a nigériai kormány nagyobb nemzetközi segítséget kért a szervezet elleni harchoz.
Rita Katz, az iszlamista szervezeteket figyelő, SITE Intelligence Group nevű amerikai ügynökség igazgatója szerint a Boko Haram most egy helyi dzsihadista csoportból az Iszlám Állam egy jelentős szárnyává vált. Az igazgatónő úgy vélekedett: Az ISIS a Boko Haram kiterjedt észak-afrikai hálózata révén egy lépéssel közelebb került terve megvalósításához, vagyis egy iszlám kalifátus létrehozásához, a Boko Haram pedig az Iszlám Állam infrastruktúrája, eszközei és katonai képességei révén könnyebben fog terjeszkedni Észak-Afrikában.