A lengyel miniszterelnök jelezte, egyetértett a francia elnökkel abban, hogy nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy az Európai Unió enyhítse az Oroszországgal szembeni szankciókat. „Arról is megvagyok győződve, hogy a Kelet-Ukrajnában zajló események miatt, amilyen gyorsan csak lehet, meg kell valósítani a newporti NATO-csúcson hozott döntéseket és meg kell erősíteni a szövetség keleti részét” – tette hozzá Kopacz.
Az Európai Unió csütörtökön döntött arról, hogy szeptemberig meghosszabbítja azoknak a büntető intézkedéseknek a hatályát, amelyeket az ukrajnai válság miatt rendelt el korábban orosz, illetve ukrajnai természetes és jogi személyekkel szemben, és amelyek márciusban járnának le. A tilalmi listát ki is bővítik, a kibővített új névsorról pedig február 9-én döntenek az EU-országok külügyminiszterei.
Az elmúlt 24 órában legalább 24 ember, köztük 19 civil vesztette életét az ukrán hadsereg és a szakadárok közötti harcokban Ukrajna keleti részén. Szombaton a Mariupol elleni rakétatámadásban pedig harminc civil halt meg és több mint 100 lakos sérült meg.