Rögzítette Horvátország a frank árfolyamát

2015. január 23. 14:19

Horvátország 6,39 kunán rögzítette a frank árfolyamát, erről döntött pénteken az ország törvényhozása. A törvény összeghatár nélkül és minden hitelszerződésre vonatkozik. A svájci deviza pénteken 7,55 kunán forgott a nemzetközi devizapiacon.

2015. január 23. 14:19

A parlament megszavazta a kormány által előterjesztett fogyasztói kölcsönökről szóló törvényjavaslatot, és 6,39 kunán rögzítette a frank árfolyamát. A törvényjavaslat elfogadása előtt azonban módosító javaslatot nyújtott be, amely szerint a törvény összeghatár nélkül és minden hitelszerződésre vonatkozik.

Az adósok képviseletében fellépő civil szervezet, a Frank Egyesület pénteken reggel bejelentette, hogy országszerte tüntetéseket szervez, mert a kormány félrevezette őket. Az eredeti törvényjavaslat szerint ugyanis az 1 millió kunánál (42,5 millió forint) kisebb hitelekre vonatkozott volna az árfolyamrögzítés. Ezt korlátot azonban az utolsó pillanatban módosította a kormány javaslata.

Zoran Milanovic horvát miniszterelnök még a hét elején jelentette be, hogy a kormány egy évre rögzíti a svájci frank átváltási árfolyamát, hogy enyhítsen a svájci frank alapú hiteladósok terhén. Az intézkedés életbe léptetéséhez parlamenti jóváhagyásra volt szükség.

A horvát kormány a magyartól is segítséget kért, hogy megoldja a frankhitelesek problémáját. A magyar kormány két törvényt fordított angolra: a devizahitelek forintra váltásáról szóló törvényt, és a fair bankokról szóló jogszabályt, amelyeket még kedden éjjel eljuttatott a horvát kabinetnek. Azóta, hogy a svájci jegybank múlt hét csütörtökön váratlanul eltörölte a franknak az euróval szemben rögzített 1,20-as árfolyamküszöbét, a frank kunához viszonyított árfolyama 20 százalékkal erősödött. A svájci deviza pénteken 7,55 kunán forgott a nemzetközi devizapiacon, így a devizaalapú hitelek összértéke kunában számolva nagyjából 4 milliárd kunával 27 milliárd kunára (több mint 1,1 ezer milliárd forintra) emelkedett.
 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szabadon ébredők
2015. január 23. 21:20
kzs "A horvátok 1 hét alatt kiegyeztek párt állástól függetlenül, hogy a magas árfolyam rossz. Csinálni kell valamit ellene. " Mert nekünk mszp és fidesz kommunistákból is a legallja jutott Bayer Zsolt kicsit korrigálva
puszika
2015. január 23. 18:12
A balliberátorok meredt szemmel néznek horvát eszmetársaik felé!! És az Istennek sem érti őket! Azért ez a magyar kormány csak tud valamit!!!!!!
kzs2
2015. január 23. 15:35
A horvátok 1 hét alatt kiegyeztek párt állástól függetlenül, hogy a magas árfolyam rossz. Csinálni kell valamit ellene. A ballibák kormánya idején és még az orbán kormány alatt is arról beszélt a szélsőbal, hogy a devizát nem szabad bántani, inkább vegyünk fel még több devizát (imf hitelt formájában).
kzs2
2015. január 23. 15:25
Várom az mszp sóvárgását a bezzeg horvátokkal, akiktől átvette a magyar kormány az ötletet, de rosszul, mert minden hitelre ki kell terjeszteni a korlátot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!