Későbbi beszámolók két halottról és egy súlyos sebesültről szóltak. A Belga hírügynökség ügyészségi forrásokat idézve arról számolt be, hogy a terrorellenes akció helyszíne a város központjának közelében volt, nem messze a pályaudvartól. Egy másik hírügynökségi jelentés kormányközeli forrásra hivatkozva azt állította, hogy dzsihadisták elleni akciót hajtottak végre a rendvédelmi szervek.
Belga médiabeszámolók, illetve közösségi médiafelületeken megosztott értesülések szerint robbanások, illetve lövések hallatszottak. Egy szemtanú a Le Soir című lapnak azt mondta: este hat óra tájban a város igazságügyi hivatala közelében két robbanást hallott, és két, 25-30 év körüli, észak-afrikainak látszó, fekete ruhát viselő férfi szaladt át az úton. A rendőrség ezután lezárta a környéket.