Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Több mint húsz embert ejtettek foglyul iszlámisták Sydneyben, közülük ötnek magyar idő szerint reggel 7 óra előtt sikerült kiszabadulnia.
Több mint húsz embert ejtett túszul vélhetően iszlamisták Sydneyben, a Lindt csokigyár kávézójában – írja a hvg.hu. A környéket lezárták, a metróforgalmat is leállították. Bezárták a közelben található Ausztrál Nemzeti Bankot és kiürítették az amerikai konzulátust is.
Tévéfelvételek szerint a túszok az iszlámisták kényszerítésére arab feliratú fekete zászlókat emeltek a magasba, de valószínűleg nem az Iszlám Állam lobogóját, hanem más dizshádistákét.

Magyar idő szerint reggel 7 óra előtt öt embernek sikerült kiszabadulnia az épületből.
Tony Abbott ausztrál kormányfő szerint egyelőre nem ismertek a túszejtés okai, de vannak arra utaló jelek, hogy politikai indíttatású cselekményről van szó. Abbott szerint az ilyen tettek célja, hogy elrettentsék az embereket életformájuktól. Hozzátette: Ausztrália békés, nyitott és nemeslelkű társadalom. Semmi sem szabad, hogy megváltoztassa ezt; egyben arra biztatott mindenkit, hogy a szokott módon folytassa életét.
Korábban kiürítették a sydney-i operaházat, de nem tudni, hogy ennek van-e köze a túszejtéshez. Egyes hírek pedig arról szóltak, hogy a túszejtők esetleg pokolgépeket is elhelyezhettek a városban.