Ismét Faymann kancellár az SPÖ elnöke

2014. november 28. 21:59

Negyedszerre is újraválasztották a jelenlegi osztrák kancellárt, Werner Faymannt az Osztrák Szociáldemokrata Párt elnökévé. A párt 43. kongresszusán pénteken Bécsben a leadott 604 érvényes szavazatból Werner Faymann 83,6 százalékot kapott.

2014. november 28. 21:59

Faymannt 2008-ban 98,4, 2010-ben 93,8 százalékkal választották meg a párt elnökének. 2012-ben 83,43 százalékkal választották újra. Székfoglaló beszédében Werner Faymann hangsúlyozta, a párt soha nem fogja cserbenhagyni az osztrák munkavállalókat, a hónapok óta zajló adóreformvitában is a bérből élők érdekeit védi. Az újraválasztott elnök ígéretet tett a párt egységének megőrzésére, és a fővárosban, Bécsben hagyományosan meglévő többségük megtartását is fontos célnak nevezte. Míg a szakszervezet kiállt a pártvezetés mellett, néhány felszólaló kritikával illette a szervezetet.

Julia Herr, a párt ifjúsági szervezetének képviselőnője már hetek óta nem csinál titkot abból, hogy Faymann ellen fog szavazni. Felszólalásában az SPÖ a koalíciós partnerével, az Osztrák Néppárttal (ÖVP) szembeni határozott fellépést kérte számon a pártvezetésen. A kongresszuson részt vett két volt osztrák kancellár, Franz Vranitzky és Viktor Klima is. A második napon, szombaton felszólal Martin Schulz német szociáldemokrata politikus, az Európai Parlament elnöke és Stefan Löfven svéd szociáldemokrata miniszterelnök is.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2014. november 29. 20:19
Ha fele olyan tehetségesek lennének az osztrák politikusok mint amilyen szerencsés ország Ausztria, sok minden máskép alakulna! Állandó patt helyzet van, mert minden pártvezetö csak egyetlen megoldási lehetöséget ismételget a problémák megoldására, pedig mindnek csak részben van igaza. Ugyanakkor, körmük szakadtáig védik a sajátjaik privilégiumait. A Zöldekre is haragszom most, mert nem elég a minimál juttatásokat, emberségesen megállapítani, a maximális juttatásokat is fontos korlátozni.Utóbbiról keveset hallani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!