Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Jövő szeptemberig haladékot kapnak azok az országok, köztük Nagy-Britannia is, amelyeknek december elsejéig kellett volna pótlólagos befizetést tenniük az Európai Unió költségvetésébe. A briteknek 2,1 milliárd eurót kell befizetniük.
Jövő szeptemberig haladékot kapott Nagy-Britannia 2,1 milliárd eurós EU-hátralékának idén december elsején esedékes befizetésére – derül ki a pénzügyminiszterek tanácskozását követően kiadott nyilatkozatból. A közlemény nem nevesíti az Egyesült Királyságot, sőt kiemeli, hogy a döntés nem tesz különbséget a tagországok között, így a lehetőség minden tagállam számára adott, ha kivételesen sok pénzt kell befizetniük az uniós büdzsébe. Tény azonban, hogy a legtöbb pénzt, 2,1 milliárd eurót az Egyesült Királyságnak kell befizetni az uniós kasszába.
George Osborne brit pénzügyminiszter a tanácskozás után arról beszélt, hogy végül országa csak az összeg felét fogja befizetni, két részletben, jövő júliusban és szeptemberben. Uniós források viszont rámutattak, hogy Osborne összemossa az összeget a briteknek a nyolcvanas évek óta hagyományosan járó visszatérítéssel, amelyet még Margaret Thatcher korábbi konzervatív brit kormányfő alkudott ki Nagy-Britanniának. A befizetendő összeg változatlan – közölte egy neve mellőzését kérő tisztviselő. Bizottsági tisztviselők viszont elképzelhetőnek tartották, hogy jövőre, a 2016-os költségvetési tárgyalásokon visszatérjenek erre.

A tanács nyilatkozata azzal indokolja a döntést, hogy „több tagállamnak” jelentős mértékű pótlólagos hozzájárulást kellene befizetnie, a december 1-jéig hátralévő idő pedig meglehetősen rövid, így ez „különlegesen súlyos pénzügyi következményekkel jár” ezen országok számára. A pénzügyminiszterek tanácsa ezért felkérte az Európai Bizottságot, hogy vegye figyelembe a rendkívüli körülményeket, és módosítsa a pótlólagos befizetésekre vonatkozó költségvetési javaslatot.
Az uniós kasszába történő pótlólagos brit befizetési kötelezettség úgy keletkezett, hogy az EU apparátusa először mindig a tagországok költségvetésének várható alakulása alapján állapítja meg a közös büdzsé feltöltéséhez való esedékes hozzájárulás mértékét, majd pedig a nemzeti költségvetési folyamatok tényleges alakulásának fényében kiigazítja azt.
Idén nem csak Nagy-Britanniának, hanem Hollandiának és Olaszországnak is be kell még fizetnie utólag egy bizonyos összeget, miközben a franciák és a németek visszakapnak valamennyit. David Cameron brit miniszterelnök a legutóbbi EU-csúcson leszögezte, hogy a javaslat elfogadhatatlan, London pedig idén decemberig semmiképpen sem fizeti ki a 2,1 milliárd eurót.