Kijev szerint orosz katonai konvoj hatolt be Ukrajnába, Moszkva cáfol

2014. augusztus 25. 11:41

Orosz katonai konvoj hatolt be Ukrajnaába – közölte hétfőn Leonyid Matyuhin ukrán katonai szóvivő. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nevetségesnek tartja a hírt.

2014. augusztus 25. 11:41

Több tucatnyi harckocsiból és páncélozott járműből álló konvoj hatolt be Oroszország felől Ukrajna területére Novoazovszk városánál, és az ukrán határőrök harcba bocsátkoztak vele – közölte hétfőn Leonyid Matyuhin ukrán katonai szóvivő. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter cáfolta a hírt, nevetségesnek, dezinformációnak nevezve azt.

A páncélosok behatolásáról Dmitro Timcsuk katonai szakértő, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel követő Információs Ellenállás nevű szervezet koordinátora is beszámolt Facebook-oldalán. Szerinte a katonai járművekből álló konvoj java részét az ukrán fegyveres erők feltartóztatták.
 
Lavrov moszkvai sajtóértekezletén azt mondta, hogy az állítólagos behatolást sem az amerikai titkosszolgálatot, sem független források nem tudták megerősíteni.
 
A szóban forgó dél-donyecki határszakasz és a környező terület az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt van.
 

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2014. augusztus 25. 18:58
A szankciók: https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t1.0-9/10590570_282749351933727_4189053565713653638_n.jpg?oh=993c200be2c5d661cda6e7a025d2d86f&oe=547C4826&__gda__=1416503802_f35a8728bf6b388a1da7320f1654bc51
zolka50.50
2014. augusztus 25. 18:55
A jelenlegi helyzet: http://en.ria.ru/infographics/20140811/191902618/Prospects-Of-The-Conflict--In-Ukraines-Southeast.html A kijevi katonai parádé kigúnyolása: http://www.themoscowtimes.com/news/article/ukrainian-rebels-parade-prisoners-of-war-through-streets-of-donetsk/505742.html
Himalája
2014. augusztus 25. 18:53
(Putyin közbenjárására Kharkoban és más helyeken is a népszavazást nem tartották meg, noha tervezték.) A népszavazás után Donyeck és Luhanszk megyékben kikáltották a köztársaságokat. Ezek a köztársaságok létrehozták az alig néhány ezer fős hadseregüket és felszólították az Ukrán kormányt hogy vonja ki hivatalnokait, katonáit. A kijevi kormány válasza a terrorellenes hadművelet elindítása volt. Luhansk és Donyeck uj köztársaságok felhívással fordultak a lakossághoz, ökénteseket toborozva az új hadseregbe. Kevesen jelentkeztek. Emiatt lettek eleinte feladva területek és városok keletukrajnában, pld. Szlavjanszk, Mariupol, stb. Kis hadsereggel a felkelők nem tudták volna védeni a területeket az ukrán túlerővel szemben. Azonban az ukránok bombázni és lőni kezdték a civil célpontokat is, falukat, településeket, lakónegyedeket. Így egyre többen kezdtek jelentkezni a lakosok közül az új hadseregbe, és beáltak a felkelők közé. A néhányezer fős felkelői hadsereg mára, több mint 20 ezer főre duzzadt. És úgy néz ki egyre többenn lesznek. Annyi harckocsit, ágyut, tankot zsákmányolnak, hogy már saját zászlóaljakkal rendekeznek. Kezdetben még csak kis csapatok harcoltak, mostanság, már egy komoly, mindenre elszánt, családjukért, hazájukért harcoló hadsereg áll az Új Oroszorság rendelkezésére. Meg tudják vívni fűggetlenségi harcukat Oroszország nélkül is. Nagy a valószínűsége annak, hogy az Ukránok azért bombázták, lőtték a civil célpontokat is, hogy menekvésre késztessék a lakosságot a területről. Azokon a területeken a palagáz kitermelését tervezte az Ukrán kormány.
Akitlosz
2014. augusztus 25. 18:07
Video, képek, persze szokás szerint sehol. Amikor a szakadárok szétcsapnak az ukránok között, akkor utána mindig lefilmezik a maradványokat. Tudhatja az egész világ, hogy nem a levegőbe beszélnek. Az ukránok Kijevből viszont csak az álmaikat közlik hírek gyanánt, alap nélkül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!