Izrael: elfogták a júniusi hármas gyilkosság egyik palesztin gyanúsítottját

2014. augusztus 06. 13:39

Az izraeli biztonsági erők elfogták egy palesztin férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy közreműködött június közepén a három zsidó fiatal meggyilkolásában. Állítólag be is vallotta tettét. Az incidens vezetett a gázai konfliktus újbóli elmérgesedéséhez.

2014. augusztus 06. 13:39

Elfogták a júniusi hármas gyilkossággal gyanúsított Hoszám Kavaszme-t az izraeli biztonsági erők. A palesztin férfit azzal gyanúsítják, hogy ő vezette azt a csoportot, amely elrabolt és megölt három izraeli fiatalt. Izraeli közlés szerint Hoszám Kavaszme be is vallotta, hogy ő szerezte be az akcióhoz szükséges eszközöket, ő irányította az akciót végrehajtó, jelenleg szökésben lévő két palesztint, és segédkezett a holttestek elrejtésében. A negyvenéves hebroni férfit már július 11-én őrizetbe vették Ciszjordániában (Jeruzsálem mellett) egy rokona házában, de elfogását csak most hozták nyilvánosságra.

Kavaszme a Gázai övezetet ellenőrző radikális palesztin szervezettől, a Hamásztól kapott pénzt a június 12-i hármas gyilkosság végrehajtatásához – állította a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az áldozatok holttestének megtalálása után Hoszám Kavaszme elhagyta otthonát, elfogásáig különböző rokonoknál húzta meg magát, miközben azt tervezte, hogy hamis papírokkal Jordániába szökik.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék
Tovább a cikkhezchevron

Kihallgatása során beismerte, hogy ő vezette a csoportot, amelynek rajta kívül még két tagja volt. A három fiatal megölése után az egyik elkövető hozzá utazott, majd a földi maradványokat együtt rejtették el egy általa két hónappal korábban vásárolt földön.

A három izraeli tizenéves elrablása, majd megölése indította el azt az erőszakhullámot, amely az Erős Szikla hadművelethez, annak következtében pedig – gázai források szerint – mintegy 1900 palesztin megöléséhez vezetett (Izrael szerint közülük 900-an iszlamista szervezetek fegyveresei voltak). A harc izraeli oldalon – hivatalos közlés szerint – hatvannégy katona és három civil halálát okozta.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2014. augusztus 07. 00:01
Ha Goebbels ezt megérhette volna, most megenné a sárga irigység. A zsidók túltettek rajta.
Válasz erre
0
0
Gombóc XVI. Artúr
2014. augusztus 06. 16:50
A Hamasznak több haszna lett volna a túszokból, mint a halottakból. Szóval igen kérdéses a Hamasz szerepe a gyilkosságokban.
Válasz erre
1
1
sersem4
2014. augusztus 06. 14:19
Be is vallotta... Mindszethy is bevallotta,hogy Jugoszláv kém,meg a Sátán követe. Guantanamón is mindenki bevall mindent,meg az Abu Graibban is ... Mi meg elhisszük,még akkor is,ha senki nem látta a holttesteket,meg semmilyen más bizonyitékot. Messziről jött ember azt hazudika,amit csak akar. Mindenki tudja,mennyire demokratikus az izraeli állam,tehát hiszünk nekik. Elérték az eddigi cselekedeteikkel.
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!