Elakadt kamionok, kimaradó járatok, járhatatlan utak: beköszönt a tél Magyarországra
Reggelig a legtöbb hó a Pest vármegyei Pilisszentkereszten esett, itt 22 centimétert mértek.
Szinte biztos, hogy az Ukrajnában lezuhant maláj repülőgépet egy földről indított rakéta általi külső találat érte – mondta a Mandinernek Simon Péter repülőmérnök, a Légikatasztrófa című könyv szerzője. A szakértő szerint esélytelen volt a repülőgép megmenekülése, a fekete dobozból már nem fogunk sokat megtudni, és a politikai vonatkozások miatt kétséges, hogy a teljes igazságot rövidesen megismerhetjük.
Volt esély arra, hogy a tragédia előjeleit, az esetleges rakétabecsapódást előzetesen érzékeljék a repülőgépen?
Az eseménynek nem volt előjele, nem volt vészjelzés a pilóták részéről, ami mindenképp a gép pillanatok alatt történő megsemmisülését, a levegőben történő szétesését, felrobbanását valószínűsíti. Kisebb-nagyobb részegységek biztosan maradtak egyben, de a gép valószínűleg még a levegőben darabokra hullott közvetlenül a robbanástól és/vagy a kontrollálhatatlan zuhanás közben.
Mit tart valószínűbbnek: a repülőgép meghibásodása vagy külső behatás, például rakétatámadás okozhatta a tragédiát?
A tragédia lehetne egy műszaki hibából eredő robbanás is, mint a TWA-800-as gép esetében történt; de ezúttal, szinte példátlan módon, már az első hírek a rakétatalálatról szóltak. Az első hírek és az azt követő nyilatkozatháború óta már olyan fotó is nyilvánosságra került a roncsról, amely a feltételezett SA-11 vagy egy hasonló elven működő rakéta találatára enged következtetni. A rakéta – ha valóban a feltételezett típus volt – a cél előtt felrobbanva a robbanás lökéshulláma okozta pusztításon kívül nagysebességű repeszek sokaságával árasztja el a célpontot; maga a rakéta a hangsebesség több mint háromszorosával halad. A képen a pilótafülke – valószínűleg annak a bal oldala – egy része látható olyan sérülésekkel, amelyeket nagy valószínűséggel repeszek okoztak.
Kép forrása: www.ft.com
Kerry amerikai külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy az amerikai műholdak regisztrálták a kilövés helyét – a szakadárok által ellenőrzött területként jelölték meg –; sőt, követték a rakéta röppályáját is. Ha nem így lett volna, valójában az lenne a meglepő. A kérdés csak az, hogy az amerikaiak mikor, mennyit és milyen célból osztanak meg ezekből az adatokból. Ezek fényében is – nem foglalkozva a nyilvánosságra került igaz vagy hamis, a téves lelövéssel kapcsolatos beszélgetésekkel, az ukrán biztonsági szolgálat által nyilvánosságra hozott információkkal, reakciókkal – szinte biztos, hogy a gépet egy földről indított rakéta általi külső találat érte.
Ha rakétatámadás volt, kiderülhet biztosan, ki és miért lőtte ki a rakétát?
Kétséges, hogy kiderül még valaha, hogy ki és mit nézett el a rakéta indításakor. Eleinte egy An-26-os lelövésére tett kísérlet félresikerüléséről szóltak a hírek, habár ez a típus nem képes ilyen magasságban és sebességgel haladni; de szóba került egy Il-76-os ukrán szállítógép is, mint valódi célpont. Kicsit később az oroszok felvázoltak egy olyan verziót, miszerint egy ukrán Szu-25-ös repülőgép repült a közelben (amely egyébként kis magasságban tevékenykedő, földi csapatokat támogató típus). Ha egy ukrán gép tényleg ott volt a közelben és az volt a valódi célpont, akkor eddig talán ez a legéletszerűbb verzió. Az, hogy egy tízezer méteres magasságban nagyjából kilencszáz kilométeres sebességgel haladó, a térséget egyértelműen elhagyó repülőgépet lelőttek, feltételezi, hogy a rendszert kezelő személyzet nem állt a helyzet (és a hidegvér) magaslatán – megint csak feltételezve, hogy nem szándékosan egy utasgépet akartak lelőni.
Sokak első kérdése: miért repülnek utasszállító repülőgépek ilyen konfliktuszónák fölött?
Manapság szinte nincs olyan szeglete a világnak, amely ne lenne kisebb-nagyobb háborús konfliktustól sújtva. Ezek a konfliktusok többnyire megmaradnak a lokális konfliktus szintjén, ami egyszerűen „nem ér fel” a polgári utasszállítók repülési magasságáig. Ennek ellenére persze vannak tiltott légterek, de a legtöbb esetben nem életszerű, hogy egy helyi – csúnyán fogalmazva Kalasnyikovokkal vívott - háború miatt a nemzetközi, interkontinentális légiforgalom elkerülje ezek magaslégterét is, a korlátozások leginkább alsó magasságkorlátot jelentenek. A maláj gép példája sajnos tökéletes példa – az MH17-es járat, hogy elkerülje ezt a zónát, kerülhet például Szíria és Irak felé, amely megint csak kérdéses, hogy mennyire biztonságos. Valójában nincs reális veszélye – legalábbis eddig nem volt - annak, hogy egy tízezer méter felett repülő utasgépet lelőjenek akár véletlenül, akár szándékosan irreguláris fegyveres csoportok. Az ilyen „tévedés” a reguláris, jól felszerelt hadseregek sajátja lehet, akiknek viszont általában a legkevésbé sem hiányzik egy ilyen tévedésből származó nemzetközi felháborodás és az azt követő lépések.
Hogyan dönthetnek a légitársaságok egy légtér elkerüléséről?
A légitársaságok maguk eldönthetik, hogy veszélyesnek tartanak-e egy útvonalat és tervezhetnek másikat, de a gazdaságossági szempontok és a veszély mérlegelése után gyakran repülnek át nagy magasságban háborús övezetek felett. A legtöbb ilyen háborús övezet néhány ezer méteres magasságig tart. Itt nem arról volt szó, hogy egy fel- vagy leszálló repülőgépet kis magasságban egy fanatikus csoport olcsó, vállról indítható eszközzel pusztított el. Egyes légitársaságok letilthatják a járataik számára az általuk – leginkább szubjektív módon – veszélyesnek gondolt útvonalakat, és tehetnek extra költségeket vállalva kitérőket, míg más légitársaságok a kockácatot mérlegelve átegengedik ugyanitt a gépeiket. Kétségtelen, hogy gazdaságosabb útvonalon repült a maláj gép, mint más társaságok gépei, akik inkább elkerülték a területet, habár a lelövéskor három vagy négy gép is tartózkodott még ebben a légtérben.
Egyes információk szerint a lezuhant gép Ukrajna légterében az addiginál kicsit alacsonyabban, 33 ezer lábon haladt: ennek az alacsonyabb utazósebességnek lehet valamilyen jelentősége?
A maláj 777-es szabályosan, nagy magasságban, nem lezárt légtérben utazva pusztult el egy rendkívül drága, reguláris hadseregek által üzemeltetett, komoly rakétarendszer által, amely 25 kilométeres magasságig képes eltalálni a jóval mozgékonyabb és felkészültebb katonai célpontokat is. Ebből a szempontból egyébként teljesen mindegy, hogy a gép „csak” harmincháromezer lábon (10058 méter) repült, vagy néhány ezer lábbal magasabban. A maláj légitársaság védelmében talán elmondható, hogy erre senki nem lehetett felkészülve. Eddig példátlan, hogy egy helyi konfliktus során ilyen eszközzel lőjenek le egy, az útvonalán repülő polgári utasszállítót.
A szerencsétlenül járt repülőgép pilótái, illetve annak műszaki rendszere észlelhettek egy esetleges feléjük tartó rakétát?
A polgári utasgépeken semmilyen eszköz nem figyelmezteti a pilótákat egy támadásra (kivétel persze a különleges polgári gépek mint az elnöki gépek vagy az ElAl gépei); de ha létezne is valamilyen figyelmeztetés, a támadás elhárítására akkor sem lenne képes egy polgári gép. Ha a pilóták valahogy értesültek is volna a rakétáról, semmit sem tehettek volna. Polgári gépeken egyébként a katonai gépeken rendszeresített idegen-barát felismerő rendszer sincs, hiszen az az adott országok vagy katonai tömbök sajátja, amelyet harctéri alkalmazáshoz fejlesztettek ki. Egy pl. ukrán, orosz vagy akár NATO-rendszer számára minden gép, ami nem „barát”, az idegen. A legtöbbször a lokátorral együtt működtetett rendszer egy kérdés-válasz rádiójel alapján dönti el, hogy az adott repülőgép barát vagy idegen. Ha a küldött kérdező jelre nem érkezik (előre kódolt) automatikusan „barát”-válasz az ismeretlen repülőgép rendszerétől, akkor idegenként azonosítja. Egy ismeretlen repülőgép besorolásának a felelőssége azonban teljes mértékben az azonosítást és indítást végző személyzeten van, hiszen az idegen repülőgép még nem feltétlenül ellenséges. Ez persze háborús körülmények között, ahol az adott légtérben csak katonai gépek repülnek, már egyértelműbb, de itt erről nyilván szó sem lehetett, a rakéta indításához pedig emberi döntésre volt szükség.
Ha rakétatámadás érte a gépet, mindenképp a lezuhanás várt rá? El lehet képzelni olyan helyzetet, becsapódási pontot, amikor egy ilyen sérült repülőgép kényszerleszállással földet tud érni?
Ha valóban a legtöbbet emlegetett, BUK-rendszer által indított SA-11-es rakéta találta el a gépet, akkor szinte esélytelen volt a 777-es megmenekülése. Egy kisebb, olcsóbb, gyakran használt vállról indítható rakéta találatát túlélheti egy polgári gép, mint ahogy az már megtörtént a DHL egy A-300-asának esetében, amelyet közvetlenül felszállás után találtak el egy ilyennel, de a maláj gép az SA-val szemben esélytelen volt. A robbanás és a repeszek pusztítása pillanatok alatt katasztrofális mértékben roncsolhatta szét a gépet, amely, még ha szerkezetileg egyben is maradt volna a találat után, minden létfontosságú rendszere sérült volna.
Megvan a gép fekete doboza: mi mindent lehet megtudni a lezuhanás körülményeiből a fekete dobozból?
A robbanás miatt valószínűleg az adatrögzítők sem fognak túl sok plusz információt hozzátenni az eddigiekhez. Az adatrögzítőkön nem lesz semmi egy rakétáról vagy egy támadásról, hiszen nincs a fedélzeten olyan eszköz, ami egy támadást érzékelne, csak a repülőgép repüléséről és rendszereinek állapotáról valamint a pilótafülkében elhangzottakról nyújtanak információt. A repülési paraméterekben és a repülőgép rendszereiben egy pillanat alatt bekövetkezett katasztrofális változás vagy azok közül néhány talán még rögzítődött, aztán valószínűleg az adatok rögzítése is megszűnt. Ugyanez igaz lehet a pilótafülke hangrögzítőjére is, valószínűleg csak egy pillanatnyi – vagy még annyi sem – a megszokott rutinrepüléstől eltérő információ lesz rajta. Ebből a szempontból szinte érdektelen az adatok esetleges manipulálása is, hiszen várhatóan nem lesz értékelhető az eddigi, vagy az egyéb módon megszerzett adatoknál többet mondó információ ezeken.
Megvan-e most az esélye annak, hogy megkérdőjelezhetetlenül megtudja a világ, hogy mi történt?
Amit a roncsok és az adatrögzítők elárulhatnak, azt körvonalaiban már tudjuk, legjobb esetben is „csak” részletgazdagabbá válik számunkra a repülőgép pusztulásának a lefolyása. Az igazán fontos információkat ezúttal nem a roncsok vagy a repülőgép adatrögzítői fogják elárulni. Ezek a kilövést végrehajtók és például az amerikai műholdak által a kilövésről és a kilövőállás mozgásáról rögzített adatokat birtoklók, vagy a térséget szintén szinte bizonyosan figyelő oroszok kezében vannak. Innentől viszont az ügynek sajnos már „csak” politikai vonatkozásai vannak, ami erősen kétségessé teszi, hogy rövid időn belül megtudjuk a teljes igazságot.
*
Simon Péter repülőmérnök korábban Légikatasztrófa – a jövőnek üzen címmel írt könyvet az elmúlt évtizedek fontosabb repülőgépbaleseteiről és azok technológiára gyakorolt hatásairól a Repülni Jó könyvsorozat keretében.