A líbiai, iraki és szíriai helyzethez hasonlította az ukrán válságot Vlagyimir Putyin, és az orosz nagykövetek moszkvai értekezletén közölte, hogy az ilyen „fertőzések ellen Európában egyfajta védőhálót” kell kialakítani. Az orosz államfő a keddi tanácskozáson felszólalva azt mondta, hogy a veszély különösen a volt Szovjetunió egykori tagköztársaságait fenyegeti, mivel azok még sem politikai, sem gazdasági szempontból nem álltak a talpukra. Putyin szerint az, ami Ukrajnában történt, a világban évek óta zajló negatív folyamatok kicsúcsosodása, valamint az Oroszország elszigetelését célzó politika eredménye. Az orosz külpolitika ugyanakkor abból indul ki, hogy a világméretű és regionális problémákat nem összeütközések, hanem együttműködés, kompromisszumkeresés révén kell megoldani – hangsúlyozta az elnök.
A politikus – utalva az Ukrajnától márciusban elcsatolt Krím félsziget és Délkelet-Ukrajna lakosságára – azt is kijelentette, hogy Oroszország ahogy eddig, a jövőben is meg fogja védeni határain túl élő honfitársait, és ehhez minden rendelkezésére álló eszközt be fog vetni a politikaitól a gazdaságiig. Az orosz elnök sajnálattal állapította meg, hogy Petro Porosenko ukrán elnök leállította a délkelet-ukrajnai tűzszünetet. Hozzátette: ő és a francia államfő, valamint a német kancellár nem tudták meggyőzni Porosenkót arról, hogy „a hosszú távú békéhez vezető út nem a háborún keresztül vezet”. Megjegyezte, hogy a rendezési tárgyalások lényegében el sem kezdődtek.