Hadiadó jöhet Ukrajnában?

2014. július 25. 18:56

A nyugat-ukrajnai Csernyivciben már útzárral tiltakoznak a mozgósítás ellen: elsősorban az a baja a demonstrálóknak, hogy információik szerint a politikusok fiaira nem vonatkozik a mozgósítás, valamint úgy tudják: nem megfelelő a katonák ellátása. Mindeközben az ukrán pénzügyminiszter-helyettes nem zárta ki, hogy hadiadót vessenek ki a bérekre, hogy legyen pénz a fegyveres erőkre.

2014. július 25. 18:56

Útlezárással tiltakoznak a román határnál lévő nyugat-ukrajnai Csernyivciben a héten elrendelt újabb katonai mozgósítás ellen – számolt be pénteken több ukrán média. A megye több teleülésén kezdődtek tiltakozóakciók. Szemtanúk szerint a tüntetők betontömbökből emelt masszív barikáddal zárták le a Csernyivci városából a román határ felé vezető nemzetközi autóutat is, ezért a Romániába utazóknak Moldova felé kell kerülniük.

A demonstrálók azt mondják, azért vonultak ki tiltakozni, mert „csak az egyszerű embereket” érinti a mozgósítás, a jelenleg hatalmon lévő politikusok fiai nem kapnak behívót. Másrészről olyan hírek terjednek, amelyek szerint a „terrorellenes műveletben” részt vevő katonák nem kapnak megfelelő ellátást. A tüntetők – mint a helyszínen elmondták – kifogásaikkal Petro Porosenko elnökhöz készülnek fordulni.

Eközben Volodimir Matvijcsuk pénzügyminiszter-helyettes pénteki kijevi sajtótájékoztatóján nem zárta ki annak lehetőségét, hogy úgynevezett „hadiadót” vetnek ki a bérekre – 1,5 százalékos mértékben – az ukrán fegyveres erők finanszírozásának biztosítása érdekében. Szavai szerint parlamenti képviselők javasolták ezt, és a tárca egyetért vele.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2014. július 26. 12:40
nohat, mar nyugaton is vannak terroristak?
Amarkod
2014. július 26. 06:43
Az orosz szakadároknak csak decemberig kell kibírniuk. Ha nem lesz majd fűtés Kievben akkor bukik ez a kormány is mint az előző.
Ángyán Páván
2014. július 26. 00:49
Kéne még negyvenmillió éhenhalt ukrán. A kurva anyátok.
pitypang1125
2014. július 25. 22:41
Hát várható volt hogy előbb vagy utóbb elfogy a lóvé!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!