A holland nagykövetségen tett látogatásakor Porosenko megismételte, hogy Kijev terrorszervezetekké kívánja nyilváníttatni a nemzetközi közösség által a donyecki és a luhanszki szeparatisták úgynevezett „népköztársaságait”. Hozzátette, hogy ezt Kijev fel fogja vetni az európai uniós külügyminiszterek soron következő ülésén.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök hétfőn leszögezte: „nincs kétségünk afelől, hogy a malajziai gépet lelőtték nagy valószínűséggel Buk-M1 típusú légvédelmi rakétával”. Hangsúlyozta, hogy a támadást nem hajthatták végre „részeg szeparatisták”, szerinte ugyanis a rakétarendszert csak megfelelően képzett szakember képes működtetni. A kormányfő ezzel arra utalt, hogy feltételezése szerint orosz katonai személyzet hozta működésbe a rakétarendszert. Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) egyik vezetője a hétvégén jelentette ki, hogy orosz állampolgárok működtették a rakétarendszert, amely a Kelet-Ukrajnában csütörtökön lezuhant maláj utasszállító tragédiájáért felelőssé tehető, és szavai szerint az ukrán kormány rendelkezik ezt alátámasztó bizonyítékokkal.
Közben Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a szakadárok oldalán harcoló „orosz zsoldosok” ellopták a malajziai gépen szállított diplomáciai postát. A szeparatisták ezen kívül eltulajdonítják a halottak személyes iratait.