A Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító utasainak tetemei azért hevertek három napon át szanaszét, harminc fokos melegben a katasztrófa helyszínén, mert az EBESZ nem engedélyezte, hogy a Moszkva-barát szakadárok begyűjtsék őket – állítja Alekszandr Borodaj, az egyoldalúan kikiáltott „donyecki népköztársaság” miniszterelnöke. Borodaj a BBC-nek szerdán adott interjúban beszélt erről, meglehetősen indulatosan, elutasítva azokat a vádakat, hogy a szakadárok hanyagul jártak el, és szándékosan hagyták, hogy a nyári melegben bomlásnak induljanak a tetemek.
Borodaj szerint a szakadárok azonnal össze akarták gyűjteni a holttesteket, és könyörögve kérték a nemzetközi szervezeteket, hogy mihamarabb küldjék a helyszínre szakértőiket, fogadkoztak ráadásul, hogy szavatolni fogják biztonságukat. „Ránk azonban rendkívüli nyomást gyakorolt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselője, aki azt szajkózta, hogy ő 57 országot képvisel, és semmi szín alatt ne merjünk hozzányúlni a halottak tetemeihez, ellenkező esetben ezt és ezt fogja tenni velünk az EBESZ mind az 57 tagországa” – mondta Borodaj, aki szerint az EBESZ-illetékes megparancsolta, hogy ne nyúljanak a holttestekhez, és várják meg a szakértők érkezését.