
Irak: új államot hoztak létre iszlamisták
Bizarr kampányvideót készített az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szélsőséges csoport, amely önálló állam létrehozását jelentette be.
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) elnevezésű szélsőséges iszlamista csoport hatalmas területeket foglalt el Irakban, majd vasárnap bejelentették, hogy önálló államot hoznak létre Iszlám Kalifátus néven.
Az Index találta meg angol nyelvű kampányvideójukat, amelyen egy elfoglalt iraki határellenőrző állomást mutatnak be. A videóban szereplő férfi szerint az amerikaiak rengeteget költöttek az iraki háborúra, viszont hadi felszereléseik most az ILIÁ kezébe kerültek. Azt állítja, hogy helikoptereik és repülőik is vannak, de ezek nem látszanak a videón, csak terepjárók.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye

Megjelennek foglyok is, akik a férfi állítása szerint csak kevesek a több száz foglyuk közül. A videón egy épületet is felrobbantanak, ami állítólag egy rendőrőrs volt.






