„A politikai feszültségeknek elsősorban gazdasági alapja van, hiszen az úgynevezett »gazdag« Kelet tartja el a »szegény« Nyugatot. Az óriási orosz és ukrán életszínvonalbeli különbségek törvényszerűen erősítik a szeparatista erőket, hiszen melyik ukrajnai orosz ne akarna a lényegesen gazdagabb Oroszországhoz csatlakozni? Főleg annak ígéretével, hogy csatlakozás esetén a közalkalmazotti fizetések és a nyugdíjak – a krímihez hasonlóan – szinte azonnal az átlagos orosz szintre fognak ugrani. Ugyanakkor Oroszország nem feltétlenül érdekelt nagy területeknek az Orosz Föderációhoz történő csatolásában, hiszen a kicsi Krímmel szemben ez akár meg is boríthatja az amúgy sem stabil lábakon álló orosz költségvetést. Feltételezhetően Vlagyimir Putyin sokkal inkább föderális Ukrajnát szeretne látni; nem utolsósorban azért, mert Oroszország számára annak jóval kisebbek lennének a társadalmi és gazdasági költségei. A Nyugatnak viszont be kellene fejeznie azt a politikát, amellyel az egyik oldalt jónak, a másikat rossznak tartja. Az ukrán válság kialakulásáért nem Putyin és nem is a Nyugat a felelős, hanem az ukrán gazdasági és politikai elit, amely az elmúlt két évtized folyamán lényegében lerabolta és tönkretette az országot. Az oligarchák (Ahmetov, Timosenko, Firtas és a többiek) együttesen felelnek a helyzetért.
Az ukrán csőd csak abban az esetben kerülhető el, ha a Nyugat és Oroszország Ukrajna és a saját érdekében értelmes kompromisszumokat köt és segít átalakítani az ukrán társadalom és a gazdaság torz szerkezetét. Az oroszok olcsóbb gázzal, a Nyugat pénzzel tud segíteni, de mindezeket valamiért cserében kell adni. Az ukránoknak súlyos társadalmi és gazdasági áldozatokat kell vállalniuk, ha tényleg élhetőbb és perspektivikusabb államban szeretnének élni.”