Vjacseszlav Ponomarjov, a város önkényesen kinevezett szakadár polgármestere közben más forrás szerint azt mondta, hogy „a kijevi kormány egy katonai kémje” is a buszon utazott az EBESZ küldöttségével, ezért ejtették a csoportot foglyul.
Előzőleg Jevhen Perebijnisz, az ukrán külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy megszakadt a kapcsolat a Donyeck megyében tartózkodó EBESZ-küldöttséggel. A német védelmi minisztérium is közölte, hogy nem tud kapcsolatba lépni az EBESZ német vezetésű katonai megfigyelői csoportjával. Perebijnisz kijelentette, hogy „ha terroristák ejtették túszul a megfigyelőket, akkor botrányos bűncselekményt követtek el, megsértve az EBESZ alapelveit, és erre megfelelő válaszlépést tesz Ukrajna, illetve a nemzetközi közösség”.
Közben a belügyminisztérium sajtószolgálata Sztepan Poltorakra, az Ukrán Nemzeti Gárda parancsnokára hivatkozva közölte, hogy a gárda egységei teljesen bekerítették Szlovjanszkot. A parancsnok szavai szerint az állam vezetésének utasítására kerítették körbe a várost, hogy a szeparatisták ne kapjanak kívülről erősítést.