Ukrán határőrposztot foglaltak el az oroszok

2014. március 09. 12:16

A brit külügyminiszter kizárta a katonai válaszlépés lehetőségét, ám egyértelművé tette: álláspontja szerint Putyin hazudik, mert orosz katonák állomásoznak a Krím-félszigeten. Az oroszok egymás után építik ki az őrhelyeket a Perekopi-földszorosban.

2014. március 09. 12:16

Vlagyimir Putyin orosz elnök állításával ellentétben orosz reguláris erők tevékenykednek a Krímben, mondta vasárnap a brit külügyminiszter. William Hague a BBC vasárnapi magazinműsorában – arra a riporteri kérdésre, hogy Putyin hazudik-e, amikor azt mondja, hogy az orosz hadsereg nincs jelen a Krímben – kijelentette: egyértelműen orosz katonák vannak a térségben.

„Orosz (katonai) felszereléssel ellátott embereket látunk, akiken nincs feltétlenül (azonosító) jelzés, de minden bizonyíték arra vall, hogy orosz katonákról van szó” – mondta Hague, aki kizárta a külső katonai válaszlépés lehetőségét, hozzátette ugyanakkor, hogy Oroszország súlyosan elszámította magát a krími katonai akcióval.

Ide tartozik az is, hogy orosz katonák elfoglaltak vasárnap reggel egy ukrán határőrposztot a Krímben, és egymás után építik ki az őrhelyeket a Perekopi-földszorosban, jelentette az Unian ukrán hírügynökség.

E forrás szerint egy oroszországi katonából álló harminc fős csoport helyi idő szerint reggel hat órakor kerítette hatalmába az őrhelyet Csernomorszkoje faluban. Ugyanez a hírügynökség arról is hírt adott, hogy a Krím félszigetet a szárazfölddel összekötő Perekopi-földszorosban az orosz katonák egymás után alakítják ki a határőrhelyeket.

Az interfax.ru hírportál vasárnap jelentette: a krími hatóságok a Krímet és Oroszországok közvetlenül összekötő vasútvonalakat akarják kiépíteni oly módon, hogy a sínek a Krím félszigetet a dél-oroszországi Krasznodari területtől elválasztó Kercsi-szoroson keresztül haladjanak, így azok a jövőben elkerülnék az ukrán területet.

Arról is hírt adott az ukrán média, hogy Kijevbe érkezett Mihail Hodorkovszkij volt orosz olajmágnás, akit Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legádázabb politikai ellenlábasának tartottak, és aki több évet töltött börtönben adócsalás miatt, majd néhány héttel a szocsi téli olimpia előtt szabadult elnöki kegyelemmel.

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. március 09. 22:23
Ukrán határőrposztot??? Miért hát a Krím az nem Ukrajna volt eddig? Minek kellettek oda ukrán határőrposztok?
vidékilány
2014. március 09. 16:34
Egy kis humor... Az újságcikk szerint Snowden USA haditerveket szolgáltatott ki az oroszoknak....és egy komment "a képen Putyin látható, amint éppen az USA haditerveit olvassa" http://www.dailymail.co.uk/news/article-2576339/Russia-access-secret-U-S-intelligence-battle-plans-Edward-Snowden-currently-seeking-asylum-Moscow.html
Kárpáti Zoltán
2014. március 09. 13:24
"arra a riporteri kérdésre, hogy Putyin hazudik-e, amikor azt mondja, hogy az orosz hadsereg nincs jelen a Krímben – kijelentette: egyértelműen orosz katonák vannak a térségben." Pedig Putyin csak nekik próbál segíteni. Hisz ha nincsenek reguláris orosz csapatok a térségben, akkor nekik sem kell katonailag lépniük. Amit úgyse akarnak.
FabiánA
2014. március 09. 13:11
Két alapvetően balfasz nép egymás ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!