A legfrissebb, március közepén végzett és szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint Timosenko jelenleg a harmadik legnépszerűbb a biztosan vagy várhatóan induló elnökjelöltek közül 8,2 százalékos támogatottsággal.
Első helyen jelenleg biztos fölénnyel, 24,9 százalékkal Petro Porosenko volt gazdasági miniszter, jelenleg független képviselő áll, aki komoly szerepet játszott a hatalomváltásért folytatott, Viktor Janukovics elnök menesztését eredményező kijevi tüntetésekben. A második helyen Vitalij Klicsko volt profi ökölvívó, az Ütés párt elnöke áll 8,9 százalékkal, Szerhij Tihipko, a volt kormánypárt, a Régiók Pártja vezető politikusa pedig Timosenko mögött a negyedik, 7,3 százalékos népszerűséggel. A felmérés szerint a második fordulóban bármely jelölttel szemben Porosenko nyerné a választást.
Az ukrán parlament február 22-i ülésén úgy határozott, hogy Janukovics nem képes ellátni feladatait, ezért elmozdította tisztségéből az államfőt, egyben előrehozott elnökválasztást írt ki május 25-re. A 450 tagú törvényhozás a határozatot fölényes többséggel, 328 támogató szavazattal fogadta el.