Szerbiában is szavaznak: bejutnak-e a vajdasági magyarok?

2014. március 16. 08:31

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak Szerbiában vasárnap. A közvélemény-kutatások a Szerb Haladó Párt győzelmét jósolják, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi öt mandátumuk megőrzését tűzte ki célul.

2014. március 16. 08:31

Szerbiában vasárnap hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, ezzel megkezdődött az előre hozott parlamenti választás.

A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez lesz a tizedik parlamenti választás, és egyúttal a hetedik előre hozott választás. A valamivel több mint 6,7 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár összesen 19 lista közül választhat. A szerb törvényhozás 250 mandátumáért 3020 jelölt verseng.
 
A közvélemény-kutatások eredményei alapján biztosra vehető a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) fölényes győzelme, a várakozások szerint az új kormányfő az SNS elnöke, Aleksandar Vucic lesz. A szerb sajtó azt is egyértelműnek tekinti, hogy a második helyet a jelenlegi kisebbik koalíciós partner, az Ivica Dacic vezette, baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS) szerzi meg.
 
A nemzeti kisebbségek pártjainak parlamentbe jutása nem az 5 százalékos küszöb elérésétől függ. Szerbiában a természetes választási küszöb használata van érvényben, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi öt mandátumuk megőrzését tűzte ki célul.
 
A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok alapján a lakosság 48 százaléka szerint a választások javulást hoznak az ország számára, 30 százalékuk szerint semmi nem változik majd, 18 százalékuk pedig úgy véli, rosszabb lesz.
 
A szerb állampolgárok a világ 20 másik országában is szavazhatnak. Az új kormány megalakulása május elsejéig várható.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!