Rezsit fagyasztott egy brit közműcég

2014. március 26. 09:45

A rezsiharc fokozódik: önként befagyasztja lakossági tarifáit csaknem két évre az egyik legnagyobb brit közműszolgáltató cég. Ezzel együtt 500 alkalmazottjától is megválik. A lépéssel gyakorlatilag a munkáspárti Ed Milliband rezsibefagyasztó programtervezetét előzték meg.

2014. március 26. 09:45

Az SSE, amely egyike a brit lakossági közműpiac 98 százalékát ellenőrző hat országos szolgáltatónak, szerdán bejelentette, hogy 2016 januárjáig nem emeli háztartási földgáz- és áramdíjait. Emellett a vállalat 2015 márciusáig szétválasztja lakossági szolgáltató és nagybani beszerzési üzletágait a gazdálkodás jobb átláthatósága érdekében. A 9 millió fogyasztót kiszolgáló SSE az árbefagyasztással együtt ugyanakkor 500 fővel csökkenti alkalmazotti gárdáját - bár a leépítést nem elbocsátásokkal, hanem önkéntes felmondásokkal szeretné lebonyolítani -, és felfüggeszti három tervezett tengeri szélerőmű-beruházását.

A cég gyakorlatilag azt a programot hajtja végre, amelyet az ellenzéki Munkáspárt hirdetett meg kormányra kerülése esetére. A párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje, Ed Miliband a Labour tavaly őszi éves kongresszusán bejelentette, hogy ha a Munkáspárt megnyeri a 2015-ben esedékes parlamenti választásokat, legalább 20 hónapra befagyasztja a kiskereskedelmi áram- és gázárakat, a hat legnagyobb magántulajdonú brit energiaszolgáltató cég nagykereskedelmi és lakossági szolgáltatói üzletágát szétválasztja, és tevékenységük ellenőrzésére a jelenleginél erőteljesebb felügyeleti hatóságot hoz létre. Miliband akkori indoklása szerint az energiaszolgáltató cégek „túl hosszú ideje” számláznak az indokoltnál többet a felhasználóknak, és ezt azért tehetik, mert „a piac nem működik”. A tervet mindazonáltal számos bírálat érte.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára, Ángel Gurría a BBC televíziónak nyilatkozva nemrégiben kijelentette: a lakossági energiaárak befagyasztása esetén előbb-utóbb nagyon nagy különbség alakul ki a nagybani beszerzési és kiskereskedelmi értékesítési árak között, és ez csődbe viheti a legnagyobb brit lakossági energiaszolgáltató cégeket.

David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök több nyilatkozatában átverésnek nevezte a Munkáspárt közműdíj-befagyasztási tervét, mondván: a pártnak nincs befolyása a világpiaci energiaárakra.

Az utóbbi hónapokban ugyanakkor a brit közműszolgáltatókat is súlyos bírálatok érték, miután a múlt év végén egymás után jelentettek meredek, az inflációt többszörösen meghaladó lakossági díjemeléseket.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigyomail
2014. március 26. 10:37
Itt látszik igazán a baloldal és a jobboldal közti különbség: Baloldal: " ha a Munkáspárt megnyeri a 2015-ben esedékes parlamenti választásokat, legalább 20 hónapra befagyasztja a kiskereskedelmi áram- és gázárakat, " Jobboldal: "David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök több nyilatkozatában átverésnek nevezte a Munkáspárt közműdíj-befagyasztási tervét, mondván: a pártnak nincs befolyása a világpiaci energiaárakra." A legszebb, hogy ott még a kommunisták sem annyira szélsőségesek mint nálunk, mert fel sem merül bennük sem az államosítás ötlete, sem a rezsicsökkentés...
kukagyerek
2014. március 26. 09:50
Először jól fel baszták az árat, majd befagyasztották. Az "éles eszű" angol meg örül mint majom a cerkájának. Ezek sem különbek, a magyar birkától!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!