A most aláírt politikai megállapodásban Ukrajna kötelezi magát az emberi jogok tiszteletben tartására, a szabad piacgazdaság megteremtésére és az Európával való szoros együttműködésre.
A csütörtökön kezdődött EU-csúcs második munkanapjára érkező tagállami vezetők közül Dalia Grybauskaite litván elnök arról beszélt az újságíróknak, hogy az EU-ukrán társulási megállapodás politikai fejezeteinek mostani aláírása elsősorban szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen „az ukrán kormány és lakosság támogatását” juttatja kifejezésre az unió részéről.
Werner Faymann osztrák kancellár szerint az aláírással világosan kimondják, hogy Ukrajna él az önrendelkezési jogával, és saját maga választja meg, kivel milyen megállapodást köt. Faymann a maga részéről a katonai szövetségkötést illetően azt tanácsolta Ukrajnának, hogy – miként Ausztria is tette – válassza a semlegességet.